HIRDETÉS
HIRDETÉS

Megérkeztek a Florida Keys szigetcsoportra az Irma hurrikán első orkán erejű széllökései - közölte szombat éjjel az amerikai országos hurrikánközpont (NHC).

Az NHC adatai szerint az egyik állomáson óránkénti 119 kilométeres szelet regisztráltak. Az Irma közepe jelenleg óránkénti 200 kilométeres széllel Florida Keys felé tart, és kevesebb mint 160 kilométerre van a szigetcsoporttól - írta az MTI.

Floridában már az első károk is bekövetkeztek. Rick Scott kormányzó arról számolt be, hogy az erős szél és esőzés miatt 240 ezer ember maradt máris áram nélkül. Scott figyelmeztetett, hogy a vihar életveszélyes. A hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak, fel, hogy húzódjanak biztonságos helyre a vihar útjából, de persze most is akadtak, akik nem voltak hajlandó elmenni. Hemingway múzeumként üzemelő házának személyzete például maradt, helyben vigyáznak az író híres hatujjú macskájának szintén hatujjú leszármazottaira.

Kubán már áthaladt a hurrikán, halálos áldozattal nem járt az MTI beszámolója szerint, de sok ház tetejét leszakította és városokat árasztott el. Az árvíz még legalább 36 óráig tart.

Az NHC adatai szerint az Irma hurrikán átmérője több mint 560 kilométer, és a központja feltehetően az állam nyugati részét érinti majd, de a Florida keleti partján fekvő Miami sincs biztonságban, sőt, miután az elmúlt órákban kissé módosult a vihar útvonala, Tampa is fokozottabb veszélybe került. Korábban úgy tűnt, a viszonylag nyugodt szem közvetlenül Tampa felett halad át, most viszont úgy áll a dolog, hogy ehelyett a hurrikán forgása miatt veszélyesebb keleti oldal megy át majd Tampa felett.

Az NHC ráadásul arra számít, hogy a hurrikán tovább erősödhet, mert miután elhagyta Kubát, olyan vízfelület fölé ért, amelynek hőmérséklete meghaladja a 30 Celsius-fokot, és a "kádmeleg" víz tovább táplálja a hurrikán erejét.

index.hu

Feltöltve: 2017.09.10.
Megnézve: 1292

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra