HIRDETÉS
HIRDETÉS

Aki az elmúlt hónapokban járt Európában, az tapasztalhatta, hogy a tengerparttól kezdve, a legtöbb műemléknél és központi területen gépfegyveresek őrzik a biztonságot. Sok új típusú biztonsági kihívással kellett szembenéznie Európának az elmúlt időszakban, ami azt is jelenti, hogy a különböző események műszaki vezetőinek is máshogy kell elkezdeniük a szervezést. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Benis Dánielt, a Sziget Kft. műszaki vezetőjét kérdezték.

„Az elmúlt két-három év eseményei indokolttá tették azt a fajta felkészülést, ami a Sziget Kft. biztonsági protokolljába beépítésre kerültek. A hatóságokkal való együttműködés az előkészítés és a lebonyolítás során nem az idei év újdonsága” – hangsúlyozta Benis Dániel.

Biztonsági intézkedések a Szigeten

Egy ilyen rendezvény biztosítása több lábon áll; vannak olyan biztonsági intézkedések, amivel nem találkozik a fogyasztó, ennek az a lényege, hogy ne érezzen belőle semmit a fesztiválozó. Szigorú beléptetési funkciókat alkalmaz a Sziget is, a fesztiválra személyazonosító okmányhoz kötötten engedik be a látogatókat – mondta Benis Dániel.

Hozzátette: már a jegyvásárlás is egyfajta előszűrési folyamat, a fesztiválozó egy érvényes email-címre kap egy voucher-t, amit karszalagra tud váltani a helyszínen, ennek már önmagában is lehet egyfajta elrettentő funkciója.

Ezt követően vannak azok a biztonsági ellenőrzések, amelyek részben technikai eszközökkel, részben személyi állománnyal történnek; a kutyás-keresés, a röntgen-kapu, a csomagátvizsgálás, mind-mind olyan eszköz, amivel a Sziget közönsége találkozhat a beléptetésnél – tájékoztatott Benis Dániel.

Pozitív reakciók

A Sziget Kft. műszaki vezetője elmondta: a tapasztalatok alapján a fesztiválozók jól reagálnak a biztonsági intézkedésekre, mindenki elfogadja, hogy ezt a saját biztonsága érdekében kell „elszenvednie”.

A Sziget beléptetési rendszere hasonlít, bár nem olyan szigorú, egy reptéren tapasztalható biztonsági ellenőrzéshez, van személyazonosítás és csomagátvizsgálás, a tiltott eszközök bevitelével kapcsolatos intézkedések pedig már régóta a beléptetési protokoll részét képezik – mondta Benis Dániel.

Mobil útakadályok

A napjainkban megnövekedett kockázati helyzetben egy sokkal részletesebb és alaposabb átvizsgáláson esnek át a személyi bejárón keresztül érkező vendégek. Ezeket az intézkedéseket a Sziget esetében ugyanúgy el kell végezni a hajós-, vagy az autós beléptetési pontnál is – hangsúlyozta a műszaki vezető.

Benis Dániel elmondta: az idei év újdonságaként mobil útakadályokat telepítettek azokra a területekre, ahol lehetséges annak a veszélye, hogy egy felgyorsító autó a tömegbe hajt.

Időjárási kihívások

Az időjárási behatások komoly kockázati tényezőt jelentenek egy ilyen fesztiválon; Magyarországon van egy szigorú jogszabályi környezet, 2011 óta egy veszélyhelyzet-elhárítási tervben kell biztosítania a szervezőknek egy-egy ilyen tömegrendezvény helyszínét.

A Sziget esetében van egy operatív törzs, amelyben a biztonsági-, mentési-, és tűzoltó szolgálatok, valamint a rendőrségi hatóságok vesznek részt, akik folyamosan ellenőrzik a rendezvény helyszínét. Emellett ide érkeznek be a meteorológiai információk is veszélyes időjárás esetén, amelyek a kockázatokra hívják fel a figyelmet. Ilyen esetben a szervezők a Sziget hangosítási rendszerén, illetve a kivetítőkön keresztül, több nyelven tájékoztatják a fesztiválozókat – magyarázta Benis Dániel.

„A tapasztalatok alapján nagyon odafigyelnek már ezekre az intézkedésekre a vendégek, sőt, a szervezésnek meg is kell felelnie a jelenkor legkomolyabb kihívásainak” – tette hozzá a Sziget Kft. műszaki vezetője.

index.hu

Feltöltve: 2017.08.09.
Megnézve: 1179

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra