HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szoros, talán feszült is, de igazán izgalmas nem volt a 32. Magyar Nagydíj a Hungaroringen.

Kivételesen nem az első kanyar lett a kritikus a Hungaroringen, a 32. Magyar Nagydíj rajtjánál. Mindenki eljött rendben, Vettel befordult Räikkönen előtt, majd tisztán elment Bottas is. Verstappen és Ricciardo Hamilton elé került, és egymással csatázott a második kanyarig: az ausztrál volt előrébb, külső íven vette a balost, de csapattársa a kanyar közepén belecsúszott.

Az első kerék összetörte Ricciardo RBR-jének oldaldobozát, folyadék fröccsent mindenfelé, a kocsi ezen megcsúszott, és keresztbe állt a következő kanyarban. Jolyon Palmer épp csak ki tudta kerülni.

Ricciardo versenye véget ért, jött a biztonsági kocsi és a pályamunkások takarítani az aszfaltot. Verstappen pár körrel később megkapta büntetését, 10 másodpercet, amit a kerékcseréje előtt kellett letöltenie. (Addig nem nyúlhattak a szerelők az autóhoz, míg le nem pörgött az idő.)

Volt egy koccanás Hülkenberg és Grosjean között, de itt egyiküket sem büntették, ahogy az újraindítás után összekoccanó Sainz-Alonso páros egyik tagját sem.

Grosjeannál viszont nem múlt el nyom nélkül az eset, a 22. körben kihívták kerékcserére, mert lassú defektet észleltek nála, viszont a bal hátsó kereket rosszul rögzítették, így a francia a következő körben feladta a futamot. Leparkolta a pálya mellett a Haas-Ferrarit.

A tervezett kerékcseréket Bottas kezdte a 31. körben, majd jött Vettel, Räikkönen és Hamilton is. Visszaállt közöttük a sorrend, de Verstappen, mivel nem cserélt, maradt az élen.

A Ferrarik és a Mercedesek egymás nyakára kerültek, sőt, a 40. körre másfél-másfél másodpercek alakultak ki közöttük.

Verstappen a 43. körben cserélt kereket és tudta le a büntetését.

A mezőnyben az Alonso-Sainz csata volt izgalmas, a kétszeres bajnoknak több kísérlet után sikerült csak elmennie, és átvenni a hatodik helyet.

Az élen a csata 23 körrel a vége előtt kezdett élesedni, amikor a Mercedes utasította Bottast, hogy engedje el Hamiltont. Az angol gyorsabb volt a csapattársánál, közelebb is került a Ferrarikhoz, de előzési távolságra ő sem tudott hozzájuk kerülni. Vettel és Räikkönen biztosan tartotta az első két helyet, még úgy is, hogy a németnek szóltak, kerülje el a kerékvetőket, mert baj lehet a kocsival, ha rájuk megy. A kormány állítódott el kicsit még a rajt előtt, egész futamon nem volt neki tökéletes.

Az 55. körre tudott aztán Hamilton DRS-távolságba, azaz egy másodpercen belülre kerülni Räikkönenhez, de az előzés nagyon távolinak tűnt. Esélytelennek látszott, és miután öt körrel a vége előtt lekörözöttek közé került, Hamilton fel is adta a próbálkozást.

Az első három három másodpercen belül haladt, de nagy izgalmat ez nem jelentett. Bottas lemaradt Hamiltontól, a hajrában már Verstappen kezdte támadni, de a hollandnak ugyanolyan nehéz dolga volt, mint Hamiltonnak, ő se tudott előzéssel kísérletezni sem.

Vettel így szoros, de nyugodt győzelmet szerzett Räikkönen előtt, a Ferrari kettős győzelmet jegyzett. A német 2015 után másodszor nyert a Hungaroringen.

A Ferrarik mögött az utolsó kanyar viszont izgalmas lett, ugyanis Hamilton betartotta a szavát, és a célegyenesben visszaadta a harmadik helyet Bottasnak. Úgy állapodtak meg a csapattal, hogy ha nem sikerül megelőznie neki sem a Ferrarikat, a végén visszaadja a szívességet a finnek. Tökéletes manőverrel tette ezt meg, bár Verstappen Bottas nyakán volt, a holland nem tudta megelőzni egyikőjüket sem.

A vége így Vettel-Räikkönen-Bottas-Hamilton-Verstappen lett. Alonso a McLaren-Honda kiemelkedően legjobb versenyét futotta, hatodikként ért be, majd megpihent egy nyugágyban a róla festett aszfaltképen.

A világbajnokságban Vettel egyről 13 pontra növelte az előnyét, így egész nyugodtan mehet a nyári szünetre, ahogy a Ferrari is, ami hozott a Mercedesen a konstruktőrversenyben.

A százezres drukkertömeg nagyon megünnepelte a dobogót, rengeteg finn volt itt Räikkönen és Bottas miatt, és mindkettő dobogós lett.

A következő futam augusztus 27-én lesz, a Belga Nagydíj következik.


A Magyar Nagydíj végeredménye

1 Sebastian Vettel Ferrari 1h39m46.713s
2 Kimi Raikkonen Ferrari 0.908s
3 Valtteri Bottas Mercedes 12.462s
4 Lewis Hamilton Mercedes 12.885s
5 Max Verstappen Red Bull/Renault 13.276s
6 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m11.223s
7 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1 Lap
8 Sergio Perez Force India/Mercedes 1 Lap
9 Esteban Ocon Force India/Mercedes 1 Lap
10 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1 Lap
11 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1 Lap
12 Jolyon Palmer Renault 1 Lap
13 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1 Lap
14 Lance Stroll Williams/Mercedes 1 Lap
15 Pascal Wehrlein Sauber/Ferrari 2 Laps
16 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 2 Laps
17 Nico Hulkenberg Renault 3 Laps
- Paul Di Resta Williams/Mercedes kiesett
- Romain Grosjean Haas/Ferrari kiesett
- Daniel Ricciardo Red Bull/Renault baleset
- Felipe Massa Williams/Mercedes nem indult
A vb állása

1 Sebastian Vettel 202
2 Lewis Hamilton 188
3 Valtteri Bottas 169
4 Daniel Ricciardo 117
5 Kimi Raikkonen 116
6 Max Verstappen 67
7 Sergio Perez 56
8 Esteban Ocon 45
9 Carlos Sainz 35
10 Nico Hulkenberg 26

index.hu

Feltöltve: 2017.07.30.
Megnézve: 1117

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra