HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek és Dobrev Klárának tisztáznia kell felelősségét azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság 18 milliárd forint visszafizetésére kötelezte Magyarországot a korábbi uniós fejlesztési ciklus ellenőrzése során feltárt szabálytalanságok miatt - mondta Budai Gyula országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.

Budai Gyula azt mondta, hogy nem meglepő módon a Welt 2000 Kft. 2003 és 2009 közötti megbízásaival összefüggő
szabálytalanságok szálai a Gyurcsány családhoz vezetnek, pontosabban a Dobrev-Gyurcsány érdekeltségekhez.
Újabb "családi bizniszre" derült fény Budai szerint

Hozzátette, hogy úgy tűnik, ismételten felszínre került egy olyan "családi biznisz", amelyet szervezetten hajtottak végre és "átvágták", megkárosították vele Magyarországot.
Ez az ügy a metróbotrányt követő második legnagyobb korrupciós ügynek tekinthető Magyarországon - értékelt a politikus, jelezve, hogy korábbi elszámoltatási kormánybiztosként már foglalkozott ezzel az üggyel.

2002-re nyúlnak vissza a szálak

Közlése szerint az ügy előzményei 2002-re nyúlnak vissza, amikor Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára "kezében összpontosultak az uniós támogatások", tekintettel arra, hogy ő volt a Miniszterelnöki Hivatal EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese. Hozzátette, hogy a Dobrev Klára irányítása alatt álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az unióból érkező összesen 12 ezer milliárd forintot kezelő informatikai rendszert egy magáncég, a Welt 2000 Kft. kezébe adta. Ez a cég 2003 és 2009 között hajtotta végre ezt a tevékenységet és 8 szerződést kötöttek vele - tette hozzá.

Budai Gyula szerint a "családi biznisznek" része volt még Heil Péter, aki most a Gyurcsány-Dobrev érdekeltségi körbe tartozó Altusnál dolgozik, korábban pedig ő volt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője, és ő volt az, aki a Welt 2000 Kft-vel a szerződéseket megkötötte. Elmondta azt is, hogy a fejlesztési ciklus lezárását követő vizsgálatában az Európai Bizottság azt állapította meg, hogy már önmagában az szabálytalan volt, hogy az állam kiszervezte az uniós források kifizetését, ellenőrzését és könyvelését egy magáncégbe, de a legsúlyosabb, hogy ezt, a közbeszerzési szabályokat megszegve, mindenféle hirdetményi közzététel nélkül tették meg. Ennek alapján az Európai Bizottság elmarasztalta és 18 milliárd forint visszafizetésére kötelezte Magyarországot - mondta.
Nem vitatják a döntést

Arra a kérdésre, hogy Magyarország vitatni fogja-e az Európai Uniónál a büntetés jogosságát, Budai Gyula elmondta, hogy vannak olyan tények, amelyekkel nehéz vitatkozni, így azzal, hogy az EB jelentése szerint nem volt közbeszerzési eljárás. A politikai és az erkölcsi felelősség egyértelmű ebben az ügyben - jegyezte meg a képviselő.

Az Origó már vasárnap megírta, hogy a Gyurcsány házaspár trükkje miatt marasztalhatja el az országot az Európai Bizottság.

origo.hu

Feltöltve: 2017.05.15.
Megnézve: 281

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra