HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az átfogó stratégiai partnerség szintjére emelte a kínai kormány a magyar-kínai kétoldalú együttműködést, ami Kínában a legmagasabb kategória - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Pekingben a közmédiának, az Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével folytatott hivatalos tárgyalások után.

A katonai tiszteletadással fogadott Orbán Viktor helyi idő szerint szombat délelőtt megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, Li Ko-csiang miniszterelnökkel, majd a két kormányfő jelenlétében az Országos Népi Gyűlés épületében több megállapodás is született a két ország között.

A tárgyalások és a megállapodások után Szijjártó Péter a közmédiának elmondta: Kínában azokat az országokat tartják számon átfogó stratégiai partnerként, amelyekkel a kétoldalú együttműködésnek a legnagyobb jelentőséget tulajdonítja a pekingi kormány. Értékelése szerint így a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok előtt újabb lehetőségek nyílnak. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy megkapták a Budapest-Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát, amely 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú hitelajánlat. Ez jó kiindulási alapnak tekinthető, és ha viszonylag gyorsan sikerül lezárni a tárgyalásokat, az őszi Kína-Közép-Európa miniszterelnöki csúcstalálkozóig – amelyet Budapesten tartanak – elkészíthető lesz a tenderkiírás is – tette hozzá a politikus.

Kérdésre elmondta, hogy a Budapest-Belgrád-vasútvonal beruházásának összértéke 550 milliárd forintra tehető, a hitelajánlat pedig a teljes beruházási érték 85 százalékára vonatkozik. A miniszter tájékoztatott arról a megállapodásról is, hogy a magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari kivitel növelése érdekében tárgyalások kezdődnek a Kínába irányuló magyar gyümölcsexport lehetőségéről, ami a magyar agráriumnak óriási gazdasági jelentőségű lenne. Megegyezés született továbbá arról – folytatta -, hogy a kínai fejlesztési bank 79 millió dolláros hitel keretében újabb magyarországi projektet, a Wanhua-BorsodChem termelékenységet fejlesztő, környezetvédelmi típusú beruházását finanszírozza.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Sanghaji Aranytőzsde szintén megállapodott, amely alapján a BÉT-en létrejön egy kifejezetten kínai, keleti irányú kereskedést folytató részleg, és a BÉT jelenti majd a Sanghaji Aranytőzsdének a regionális platformot. A miniszter végül elmondta, hogy – a kínai jogi rendszerhez képest kivételes eljárásban – a magyar állam lehetőséget kapott a pekingi magyar nagykövetség megvásárlására.

A Kínában tartózkodó magyar delegáció programjának részeként Szijjártó Péter szombat reggel tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a hivatalos megbeszélések után megkoszorúzta a Tienanmen téri Hősök emlékművét.

Együttműködési lehetőségekről tárgyalt Orbán Viktor a mongol miniszterelnökkel

Vízgazdálkodási, gyógyszeripari és sportügyi együttműködési lehetőségekről is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök mongol kollégájával, Dzsargaltulga Erdenebattal szombaton Pekingben – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kínai fővárosban az MTI-vel. A kormányfők az Egy övezet, egy út elnevezésű nemzetközi együttműködési fórumra érkeztek Pekingbe, ahol 28 állam- és kormányfő részvételével kezdődik vasárnap a találkozó.

A magyar-mongol miniszterelnöki tárgyalásról beszámolva Havasi Bertalan azt is elmondta: Orbán Viktor és a mongol kormányfő a két ország közötti ösztöndíjprogrammal kapcsolatban aláhúzta annak fontosságát, hogy magyar és mongol diákok a másik államban felsőfokú tanulmányokat folytathatnak.

Orbán és Erdogan a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt Pekingben

A magyar-török kétoldalú kapcsolatok helyzetének áttekintése volt a fő napirendi pont Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati pekingi megbeszélésén – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kínai fővárosban az MTI-vel. A politikusok a Pekingben vasárnap kezdődő Egy övezet, egy út elnevezésű nemzetközi együttműködési fórum előtt folytattak kétoldalú tárgyalást.

A megbeszélésről tájékoztatva Havasi Bertalan elmondta: hamarosan átadják Budapesten a felújított Gül Baba türbéjét, és az ünnepségen várhatóan Recep Tayyip Erdogan is részt vesz majd. A török elnök pedig meghívta hivatalos látogatásra Ankarába Orbán Viktort, amit a magyar miniszterelnök köszönettel elfogadott – közölte.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.05.13.
Megnézve: 862

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra