HIRDETÉS
HIRDETÉS

Észak-Koreában őrizetbe vettek egy újabb amerikai állampolgárt, akit a KCNA állami hírügynökség vasárnapi jelentése szerint "ellenséges tevékenységgel" vádolnak.

Kim Hak Szongot szombaton tartóztatták fel a hatóságok, és "az illetékes szervek alapos vizsgálatot folytatnak az általa elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban". Az elfogott amerikai a Phenjani Műszaki és Tudományegyetem munkatársa, de az ügyről több részletet nem közöltek.

A Phenjani Műszaki és Tudományegyetemet külföldi evangélikus keresztények alapították. 2010 óta működik a külvilágtól egyébként elzárkózó kelet-ázsiai ország fővárosában, és többnyire az észak-koreai elit családjainak gyermekei látogatják.

Kim Hak Szong szombati elfogásával négyre emelkedett azoknak az amerikai állampolgároknak a száma, akiket az észak-koreai hatóságok fogva tartanak.

Szerdán a helyi hivatalos sajtó közölte, hogy az észak-koreai hatóságok ellenséges felforgató tevékenység miatt vették őrizetbe az április végén a phenjani nemzetközi repülőtéren feltartóztatott amerikai állampolgárt, Kim Szang Dokot. Két másik amerikai ügyében már ítélet is született: Otto Warmbiert tavaly ítélték 15 évi kényszermunkára propagandaanyagok eltulajdonítása miatt, egy amerikai-koreai lelkészt, Kim Dong Csult pedig kémkedés vádjával börtönözték be.

blikk.hu

Feltöltve: 2017.05.07.
Megnézve: 916

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra