HIRDETÉS
HIRDETÉS

Elégedett lehet Orbán Viktor - még a kormánnyal általában kritikus újságíróktól is lehetett olvasni ilyen véleményt a brüsszeli vita után. Szerdán többen hihetetlen vehemenciával támadták a magyar kormány tevékenységét, de az is kiderült, hogy vannak olyanok az Európai Parlamentben, akik egyetértenek a magyar intézkedésekkel. Több magyar képviselő is felszólalt a vitában, a kormánnyal szemben - hangzott el az M1 Híradójában.

Vizsgálatot kért Magyarország ellen Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. A testület Magyarországról szóló vitanapján Ujhelyi István úgy fogalmazott: Magyarországon veszélyben van a demokrácia, amit ki kell vizsgálni és nem az országot, hanem a miniszterelnököt kellene megbüntetni.

A Párbeszéd képviselője, Jávor Benedek szintén arról beszélt, hogy az uniónak sokkal szigorúbban kellene fellépnie Magyarországgal szemben.

A DK-s Niedermüller Péter úgy fogalmazott: a magyar kormány politikája zsákutcába került, Magyarországnak pedig ehelyett inkább a migránsok befogadása és a nyílt társadalom felé kellene elmozdulnia.

Balzó Zoltán, a Jobbik képviselője azt mondta: a CEU működésének ellehetetlenítését olyan hatalmi önkénnyel akarja elérni a kormány, ami elfogadhatatlan.

Több képviselő kiállt Magyarország mellett

A magyar ellenzéki pártok kritikájával szemben több külföldi EP-képviselő is kiállt Magyarország mellett.

Egyértelmű, hogy a CEU-nak ideológiai profilja van, és alapítója politikai ambíciókkal rendelkezik – így vélekedett Soros György egyeteméről az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához tartozó lengyel képviselő. Zdzislaw Krasnodebski hangsúlyozta: frakciója ellenez minden olyan vitát, amelyben egy országot próbálnak meg pellengérre állítani. Ráadásul – mint fogalmazott – az unió Magyarországot támadja, miközben hasonló feltételekkel több országban, köztük Franciaországban, Olaszországban vagy Németországban nem is alapíthattak volna egyetemet.

Matteo Salvini, a Nemzetek és Szabadság Európája frakció olasz képviselője pedig arról beszélt: Brüsszelben azzal foglalkoznak, hogy Magyarországot pellengérre állítsák, miközben terroristák halomra ölik az embereket Európában, az európai parlamentben pedig marionett bábuk kormányoznak. Matteo Salvini hozzátette: szerinte a teremben is szép számmal ülnek azok, akiket Soros György finanszíroz.

Nigel Farage és Manfred Weber is kiállt Orbán mellett

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának egykori vezetője úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor egy nagyszerű nemzet demokratikusan megválasztott vezetője, aki érthető érveket mond. Mégis minden alkalommal meg akarják neki és honfitársainak mondani, hogyan kellene élniük. Térdre akarják kényszeríteni, csak azért, mert Magyarország nem hajlandó fizetni az unió elrontott migrációs politikája miatt – fogalmazott Nigel Farage.

Az Európai Néppárt frakcióvezetője arról beszélt: Orbán Viktor mindig nyíltan részt vett a vitában és a párbeszédben, Magyarország pedig számos ügyben mutatta már meg, hogy érdemes az uniós tagságra. Manfred Weber hangsúlyozta: a konzervatív politika hozzátartozik a pártcsaládjához, az Európai Néppárt pedig senkitől sem fogad el olyan jellegű tanácsokat, hogy ki legyen ennek a családnak a tagja.

Egyre több lesz a szövetséges

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 műsorában úgy fogalmazott: a magyar kormányfő szerdán sikeresen visszaverte a sokszor személyeskedő és a magyar érdekek ellen irányuló támadásokat Brüsszelben.

Hozzátette: a magyar kormány politikájával sokan értenek egyet az unióban, Magyarországnak pedig egyre több szövetségese lesz a Soros György és a migráció ellen vívott harcban.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.04.28.
Megnézve: 969

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra