HIRDETÉS
HIRDETÉS

A grenoble-i kórház orvosai egy hivatalos sajtótájékoztató keretein belül megerősítették, hogy Michael Schumacher állapota továbbra is kritikus. A körülbelül huszonnégy órával ezelőtt síbalesetet szenvedő sportoló a szakemberek elmondása szerint sisak nélkül biztosan belehalt volna sérüléseibe.

A Forma-1 hétszeres világbajnoka a francia Három-völgy síterepén, Meribel térségében szenvedett balesetet két pálya között. A sziklának ütköző sportemberhez pár perccel később megérkeztek a mentők és az Alberville-Moutiers kórházba szállították, majd egy óra elteltével a grenoble-i egyetemi kórházba. A negyvennégy esztendős ex-versenyző a baleset után még magánál volt, később azonban elveszítette az eszméletét. A grenoble-i kórházban azonnal végrehajtottak egy operációt, majd Schumachert mesterséges kómába helyezték.

„A vizsgálatok elvégzését követően azonnal meg kellett műtenünk, az állapota pedig továbbra is kritikus. Jelenleg a koponyaűri nyomást szeretnénk csökkenteni. Óráról-órára dolgozunk, jelenleg azonban korai lenne megmondani, hogy pontosan mi fog történni vele. Sisakot használt, és ez nagyon sokat segített rajta, hiszen, ha nem viselte volna, biztosan nem lenne közöttünk. A baleset jó helyen történt, mert azonnal kórházba tudták szállítani, és ahogy megérkezett hozzánk a műtétet is elkezdhettük” - mondta Jean-Francois Payen a kórház egyik professzora.

Az orvosi csapat megerősítette, hogy Schumachert továbbra is mesterséges kómában fogják tartani (a német RTL információi szerint legalább 48 óráig). Ezzel a komolyabb agyi károsodásoktól szeretnék megóvni a kilencvenegyszeres futamgyőztest. Payen elmondása szerint nem lesz szükség újabb orvosi beavatkozásra, a sajtótájékoztatón pedig az is elhangzott, hogy a korábbi találgatásokkal ellentétben tegnap este egy operációt hajtottak végre. Az orvosok egyébként bíznak abban, hogy Schumacher remek fizikai állapota és kora növeli a túlélési esélyeket.

hirado

Feltöltve: 2013.12.30.
Megnézve: 2351

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra