HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján Orbán Viktor beszédet mondott a rákoskeresztúri Új köztemető látogatóközpontban. A kormányfő mondanivalójának vezérfonala az volt, hogy a kommunista bűnökért Nyugat-Európát terheli a felelősség. Mindez jól illeszkedik Orbán utóbbi években felerősödő Nyugat-ellenes retorikájába.

Orbán szerint ma már nem szokás emlegetni, hogy a zsarnokságokhoz vezető gondolatok a XX. században "nyugati anyagból pattantak ki".

"A kommunzimus, akár csak a nemzetiszocializmus a Nyugat szellemi termékeként látta meg a napvilágot. Nem Moszkvában, nem Kambodzsában és nem is Havannában találtak ki" – mondta, hozzátéve: "tőlünk nyugatra, Európából burjánzott szét a fél világra".

Mindeközben a Nyugatnak a kommunizmus megmaradt színtiszta elméletnek, kéretlen világboldogítók bizsergető szellemi izgalmának.

– jelentette ki a kormányfő, aki ma is értetlenül áll azelőtt, hogy "a magukat haladó gondolkodóknak tartó nyugati értelmiségiek" hogyan dicsérhették lelkesedve a népirtó kommunista diktatúrákat.

Orbán nehezen hiszi el ezt az "abszolú történelmi vakságot", és azt, hogy nem látták, hogy "a szovjetek rabszolga munkára viszik azokat, akiket osztályellenségnek tartanak".

A miniszterelnök szerint a kommunizmus bűneit Nyugaton ma is sokan mentegetik és az Európai Unió is "vonakodik egyértelműen elítélni". Orbán úgy látja, hogy a nácizmus bűnei felett a II. világháború után egyértelmű ítéletet mondtak a szabad világ képviselői, de ugyanez nem történt meg a Szovjetunió szétesése után a kommunizmussal.

Orbán szerint a gyerekeik generációja már szerencsére nem tudja, milyen diktatúrában élni, viszont ezért meg kell nekik tanítani, hogy a szabadság nem magától adódó, hanem folyamatosan meg kell küzdeni érte.

index.hu

Feltöltve: 2017.02.26.
Megnézve: 734

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra