HIRDETÉS
HIRDETÉS

A hét végére mozgalmassá válik időjárásunk, péntekre virradóra északnyugat felől a Németországban tomboló Xaver nevű viharciklon hidegfrontja éri el a hazánkat, mely Mikulás napján át is robog fölöttünk - közölte az Időkép. A várható orkán erejű szél és az az által keltett vihardagályok miatt Európa több országában is a legmagasabb fokú riasztást adták ki, Németország több térségében emberemlékezet óta nem látott viharra készülnek.
A frontrendszer felhőzetével az éjszakai órákban éri el hazánkat, és főként az ország északi felén okozhat többfelé csapadékot, mely vegyesen lehet havas eső, kisebb havazás, de eleinte akár ónos eső, fagyott eső is hullhat. Megmaradó hótakaró kialakulására azonban ezúttal sem számíthatunk, legfeljebb a hegyekben hullhat néhány centiméter.
Pénteken napközben a gyorsan robogó felhőkből már csak helyenként alakulhat ki hózápor, viszont a délnyugati tájak kivételével egyre nagyobb területen megerősödik, sokfelé viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél, az ország északi felén a legerősebb széllökések a 70-90 kilométer/órát is elérhetik, sőt elsősorban Győr-Moson-Sopron megye területén akár 100-120 kilométer/órás szélvihar sem tartható kizártnak.
Szombaton is folytatódik az erősen szeles időjárás, a felhőátvonulásokból elszórtan alakulhat ki hózápor. A legerősebb széllökések ekkor is sok helyen meghaladhatják a 70-80 kilométer/órás sebességet, de a Dunántúl északi felén és a Balaton keleti medencéjében ismét előfordulhat 100 kilométer/óra közeli szélvihar.
Nem lesz túlságosan hideg: hajnalban többnyire fagypont körül, kevéssel az alatt, napközben pénteken 2 és 6, szombaton 0 és 5 fok között alakul majd a hőmérséklet, azonban a viharos szélben hőérzetünk ennél lényegesen alacsonyabb lesz, öltözzünk melegen, a sapkákra, sálakra, kesztyűkre is szükség lesz.
Vasárnapra aztán jelentősen mérséklődik a légmozgás, de kisebb csapadék továbbra előfordulhat.

hirado

Feltöltve: 2013.12.05.
Megnézve: 2357

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra