HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hiába a hatósági tiltás, Kijevben a Függetlenség terén sokasodnak az uniós zászlók és a tüntetők, akik számát 100 ezer és félmillió közé teszik. A köztársasági elnöki hivatal mellett lévő kordont traktorral próbálták áttörni, a rendőrség könnygázt vetett be. Az ukrán ellenzék általános sztrájkot hirdetett.

Újabb nagyszabású tüntetés kezdődött vasárnap délben Kijev belvárosában az Európai Unió (EU) mellett, Viktor Janukovics ukrán elnök és a kormány ellen, dacára a hatósági tiltásnak.

A demonstrálók a Tarasz Sevcsenko parknál gyülekeztek, majd hosszú, tömött oszlopokban vonultak a Függetlenség terére nemzeti és európai uniós lobogók, illetve az ellenzéki pártok zászlai alatt, az államfővel szemben ellenséges jelszavakat skandálva. A felvonulók hangosbeszélői a

"Forradalom" és az "Ukrajna Európához tartozik" jelszót harsogták.
Bár a hatóságok megtiltottak minden politikai megmozdulást Kijev belvárosában, több tízezren vonultak a központi térre. Később a becslések 100 ezer és félmillió közé tették a téren és környékén összegyűltek létszámát.

A menet élén a megmozdulást szervező három ellenzéki párt vezetői haladtak: Vitalij Klicsko ökölvívó világbajnok, az Ütés (Udar) párt elnöke, Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke.

Lengyel politikusok is csatlakoztak a kijevi demonstrációhoz. "Mi, lengyelek mindig nyitva tartjuk az Európai Unió ajtaját Ukrajna előtt, és támogatjuk önöket" - jelentette ki Jacek Protasiewicz, az Európai Parlament (EP) alelnöke, hangsúlyozva, hogy Lengyelország elnöke és kormányfője nevében beszél.

A tüntetők közül többen felmásztak és zászlókkal díszítették fel az újévi fenyő épülő rögzítővázát a Függetlenség terén. Előző nap a rendőrség azzal magyarázta az európai integrációért tüntető diákok békés, pártsemleges tüntetésének erőszakos feloszlatását, hogy a demonstráció akadályozta a főváros újévi fenyőfájának felállítását.

A tömeg egyelőre békésen tüntet, incidensekről eddig nem érkezett hír. Több száz rohamrendőrt vezényeltek viszont a tértől nem messze lévő elnöki hivatal védelmére. Elterjedt ugyanis a hír, hogy a tüntetők később a hivatali épületek elé készülnek vonulni.

Markolóval akarták áttörni a rendőrségi kordont

Markolóval próbálta meg áttörni a rendőrségi kordont az ukrán köztársasági elnöki hivatal közelében az Európai Unió mellett tüntetők egy csoportja vasárnap

Szemtanúk beszámolója szerint a belügyminisztériumhoz tartozó rendfenntartó alakulatok könnygázt vetettek be, hogy szétoszlassák a tömeget.

Az elnöki hivatal bejáratához vezető utat fémkorlátokkal és buszokkal torlaszolták el.

Általános sztrájkot hirdetett az ukrán ellenzék

Általános sztrájkra szólította fel az egész országot az ukrán ellenzék, amelynek vezetői és több mint százezer híve Kijev belvárosában tüntetett az Európai Unió mellett, Viktor Janukovics ukrán elnök és a kormány ellenében.

"Itt maradunk, felverjük a sátrakat. Ma általános sztrájkot kezdünk " - kiáltotta Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke a Függetlenség terét és környékét megtöltő tüntetők előtt.

Vitalij Klicsko ökölvívó világbajnok, az Ütés (Udar) párt elnöke lemondásra szólította fel Viktor Janukovics államfőt és kormányát, mondván, "ellopták" Ukrajna álmát az Európába való betagozódásról.

Elfoglalták a tüntetők a kijevi városháza épületét

A Kijevben demonstrálók egy csoportja behatolt vasárnap a fővárost irányító adminisztráció épületébe, és elfoglalta annak első szintjét.

A városházába behatolók között sok a maszkot viselő férfi, akik a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt aktivistái. Magyarázatuk szerint arra kell a helyiség, hogy a demonstrálók megmelegedhessenek.

Kijelentették, hogy a felső szinteket nem szállják meg, és igyekeznek biztosítani a rendet az épületben.

Femen-aktivisták tüntettek Párizsban

A Femen nőjogi szervezet öt aktivistája tüntetett vasárnap Párizsban az ukrán nagykövetség előtt az ellen, hogy Kijev hátat fordított az Európai Uniónak és erőszakkal lépett fel az ellenzéki tüntetőkkel szemben.

Az Ukrajnában alakult feminista szervezet öt női tagja fedetlen keblekkel jelent meg a követség épülete előtt. Testükön a "Yanukovych piss off" (Janukovics, takarodj!) felirat volt olvasható. A hajukban virágkoszorút viselő aktivisták az utcán lehúzták a nadrágjukat és nyilvánosan levizelték Viktor Janukovics ukrán államfő fotóját, miközben azt kiabálták: "Ukrajnát Európába!" Ezt követően távoztak a helyszínről, a tüntetés incidens nélkül ért véget.

"Azért jöttünk, hogy megmondjuk Európának, segítségre van szükségünk" - mondta a helyszínen Inna Sevcsenko. A Femen Párizsban élő ukrán vezetője elítélte Vlagyimir Putyin orosz elnök "befolyását" az ukrán vezetésre, és "diktatúrának" minősítette az ukrán rezsimet. Elítélte azt is, hogy szombat hajnalban az ukrán rendőrség erőszakkal oszlatta fel Kijev főterén a fiatalok békés tüntetését.

"Nemcsak nehéz pillanat ez (Ukrajna számára), hanem veszélyes is" - hangsúlyozta a feminista aktivista. Véleménye szerint az ukrán közvélemény nem támogatja az ország vezetését abban, hogy elforduljon Európától. "A nemzet véleményét azok fejezik ki, akik éppen most tüntetnek a téren - Kijev belvárosában az Európai Unió mellett -, meg akik a kórházban vagy a rendőrőrsökön vannak" - tette hozzá Sevcsenko.

hirado

Feltöltve: 2013.12.01.
Megnézve: 2334

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra