Bizonyítékokat ígér Terry Black arra az esetre, ha kétségbe vonnák állításait Vona Gáborról.
A transzvesztita előadóművész a Tények riportjában utalt arral, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke fiatal korában olyan körökbe járt, ahol homoszexuális kapcsolatai is lehettek. Vona Gábor tegnap sajtótájékoztatót tartott, ahol cáfolta Terry Black állításait.
A jelenleg Németországban élő Terry szerint a múltat nem lehet, és egy politikusnak nem is szabad letagadnia. – Ha valóban jogi lépéseket tesz irányomban, akkor elárulhatom, hogy van még bizonyíték a tarsolyomban - mondta az előadóművész, aki azt is hozzátette, hogy ha úgy alakul, ő is feljelenti Vonát rágalmazásért.
Terry Black egészségi állapota nem a legjobb, jövő héten három napra kórházba kell vonulnia és még több operáció is vár rá.
– A szívem a tavalyi infarktus óta nem ketyeg jól. Mind a két lábamban érszűkület van, ám amíg a szívem nem jön helyre, addig nem tudnak műteni. Optimista vagyok: ha minden jól megy, februárban operálhatnak, utána pedig már tudok szaladgálni a bíróságra, ha kell – magyarázta Terry Black.
blikk.hu
Feltöltve: 2016.11.11.
Megnézve: 1327