HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal pártjai egyre mélyebben süllyednek bele a bajai hamisítási botrányba.

Kocsis Máté keddi budapesti sajtótájékoztatóján így reagált Kőrös Gusztávnak, a bajai videó egyik készítőjének előző esti nyilatkozatára. A Demokratikus Koalíció (DK) volt tagja az ATV-nek egyebek mellett arról beszélt, hogy a bajai időközi választással összefüggésben készült felvételt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, Kőrös Gusztáv ellentmondásos állításai konkrét vádakat fogalmaznak meg politikai szervezetekkel szemben. A korábbi DK-tag szavaiból az is világosan látszik, hogy e szervezetek mindenre képesek a hatalom megszerzéséért - tette hozzá Kocsis Máté. Az interjúból emellett kiderült - folytatta -, hogy a baloldalon még egymásnak is hazudoznak, egymást is becsapják.

A Fidesz szerint a törvény teljes szigorával kell eljárni azokkal szemben, akik részt vettek a hamis videó elkészítésében, illetve akik érintőlegesen belekeveredtek a botrányba - mondta a kormánypárti politikus, közölve: arra kérik a hatóságokat, hogy az új részletekre is tekintettel járjanak el, nem kihagyva a Gyurcsány Ferenc vezette DK szerepét sem. Kocsis Máté egyébként eldöntendő kérdésnek nevezte, hogy a DK szándékos vagy véletlen szerepet játszott a bajai ügyben. Emlékeztetett egyúttal a büntető törvénykönyvet (Btk.) szigorító, a parlamentnek hétfőn beterjesztett javaslatukra, amelynek célja, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videoügyhöz hasonló eset. A Btk.-módosítás várhatóan december elején lép majd hatályba.

Kőrös Gusztáv hétfő esete az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy ki volt a megbízójuk, úgy válaszolt: Király György felhívta őket az irodájába, hogy "készítsünk egy oktató jellegű filmet". Azért, hogy azt zárt körben, egy konferencián mutassák be romáknak - mondta. Hozzátette: ott volt a szobában, ahol a videó készült. Közlése szerint a videót Károlyi Attilának, az MSZP Fejér megyei sporttagozata elnökének adta át. Kőrös Gusztáv azt mondta: "Nagyon átvertek minket, kihasználtak minket."

Mint fogalmazott: "ha magánakcióról beszélünk, akkor nem viszi be a pártházba, nem" mutatja "meg a kabinetvezetőnek, nem hívja fel a pártelnököt"... emögött "szerintem 100 százalék ott van az MSZP. Mesterházy Attila - úgy gondolom - azt hitte, hogy evvel a DVD-vel megnyílik előtte a választás, ugyanis túl közel van a választás. Mélyen sajnálom" és elítélek "bármilyen pártvezetőt"," aki ilyen aljas módon próbál meg választásokon sikereket elérni" - tette hozzá.

Király György október 22-én közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a felvétel elkészítéséhez nincs semmi köze, annak elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működött közre.

Az MSZP hétfő esti közleményében azt írta: a bajai videó készítésében közreműködő volt DK-tag súlyosan valótlan kijelentéseket tett az ATV-ben, ezért rágalmazásért és becsületsértésért jogi lépéseket tesznek.

A hvg.hu-ra október 18-án került fel egy videó a bajai időközi választással összefüggésben, amelyről a rendőrségi nyomozás később kiderítette, hogy hamisítvány, a rajta szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt önkormányzatiképviselő-választás után. A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy héttel ezelőtt közölte, hogy a felvételt egy a készítésekor is jelen lévő ember átadta egy ismerősének, az pedig egy további közreműködővel közösen elvitte a szocialista párt székházába, és ott két embernek adták át.

Az MSZP elnöke többször kijelentette, hogy sem a szocialista pártnak, sem egyetlen politikusának nincs köze a bajai választással kapcsolatos videó elkészítéséhez.

hirado

Feltöltve: 2013.10.29.
Megnézve: 2416

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra