HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai Varga Mihály szerint nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait - közölte a nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-vel.

Varga Mihály kiemelte: a kormány olyan jogszabályt alkot, amely az ügyfelek érdekeit képviseli. A Magyar Bankszövetség a novemberi határidő előtt, pénteken eljuttatta a kormánynak a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját. Kovács Levente főtitkár közlése szerint átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem. Varga Mihály hétfőn az MTI-nek azt mondta: "megkaptuk a bankszövetség levelét, de újra hangsúlyoznom kell, hogy a probléma megoldását az ügyfelek és a bank közötti egyeztetéssel kellett volna kezdeni".

Emlékeztetett rá: a kormány azt kérte a bankoktól, november 1-jéig módosítsák a devizahitelesek szerződését, hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek néhány éven belül megszűnjenek a magyar piacon. "Szerződésmódosításokról nem lehet hallani, a bankok még a Kúria által hozott döntéseket sem vezették át a szerződéseken, pedig ennek semmiféle jogszabályi akadálya nem volt" - tette hozzá Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, két szempontot tart fontosnak a kormány a devizahitelesek megsegítése ügyében: egyrészt hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek szűnjenek meg, másrészt hogy a forintban eladósodottak ne járjanak rosszabbul, mint a devizaadósok. "Tekintettel arra, hogy a bankszövetség javaslatai nem orvosolják ezeket a problémákat, a kormány november elején beterjeszti a javaslatait az Országgyűlés elé" - mondta Varga Mihály. Hozzáfűzte: a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitel-adósok jelentős része az elmúlt időszakban már érdemi segítséget kapott a kormány által felkínált végtörlesztéssel, illetve az árfolyamgáttal. A korábbi, 750 ezerrel szemben ma 150 ezer olyan adós van, aki még nem vette igénybe a felkínált lehetőségeket.

A bankszövetség főtitkára hétfőn az általuk benyújtott javaslatcsomagról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: figyelembe vették az eddig bírósági döntéseket, különös tekintettel a Kúria határozatára. Emellett méltányolták azt a civil kérést is, hogy szüntessék be a kilakoltatásokat, így november 1-jére előre hozták az egyébként december 1-jével hatályba lépő téli kilakoltatási moratóriumot.

"Mindenki érzi, hogy a megoldás küszöbén vagyunk, és a megoldás küszöbén aki még menthető, meg akarjuk menteni" - fogalmazta meg Kovács Levente. Kifejtette: az, hogy végül milyen megoldást találnak a devizaadósok problémáira, jogszabályalkotás függvénye, ezért további részleteket nem kívánt elárulni a legújabb csomagról. Annyit azonban elmondott, hogy a bankszövetség mostani javaslata szerint legalább 20 százalékkal csökkenne mindenkinek a törlesztőrészlete.

hirado

Feltöltve: 2013.10.28.
Megnézve: 2314

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra