HIRDETÉS
HIRDETÉS

Országszerte 143 ezer rászoruló háztartás kapott támogatást a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságtól ahhoz, hogy a digitális átállás október végi lezárultával is ingyenesen hozzáférjen a földfelszínen sugárzott tévécsatornákhoz - ismertette Karl Károly, a hatóság hírközlés-felügyeleti főosztályvezetője csütörtökön Debrecenben.

A szakember az NMHH digitális átállásról szóló országos tájékoztató sorozatának utolsó állomásán elmondta: Magyarországon mintegy félmillió háztartást érintett közvetlenül az átállás, 475 ezer szociálisan rászorulót pedig az NMHH keresett fel március és szeptember között.

A szükséges vevőkészülék (set-top box) beszerzéséhez végül 143 ezren igényeltek támogatást, ebből 130 ezer háztartásban már be is szerelték a készülékeket.

Az átállás második ütemének végét, vagyis az analóg földfelszíni sugárzás október 31-i lekapcsolását követően még 30 napig lehet igényelni támogatást az NMHH-nál - hívta fel a figyelmet.

Karl Károly hozzátette: a digitális átállás az elmúlt években összesen mintegy 8 milliárd forintba került.

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere ismertette: a megyében több mint 13 ezer, Debrecenben majdnem 1250 rászoruló kap set-top boxot október 31-éig, tízezer hajdú-bihari háztartásban már be is szerelték a szükséges készülékeket.

A politikus hangsúlyozta: a televíziózás és rádiózás, illetve ezeken keresztül az információ közvetítés is egyfajta közszolgáltatás, így a kormány támogatást nyújtott a digitális átállás költségeihez.

Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese közölte: a lekapcsolást követően a debreceni és a komádi adótornyokat november 21-én hangolják át, így aznap bizonyos időszakokban szünetelni fog a televízió- és rádióadás, illetve a vevőkészülékeket is át kell majd hangolni az új frekvenciára.

Mint mondta, a digitális átállás után az eddig tető- vagy szobaantennával elért három helyett hét tévécsatorna (M1, M2, Duna, Duna World, RTL Klub, TV2, Euronews) és négy közszolgálati rádiócsatorna (MR1 Kossuth Rádió, MR2 Petőfi Rádió, MR3 Bartók Rádió, Dankó Rádió) lesz ingyenesen elérhető digitálisan, az eddigieknél jobb minőségben, kiegészítő szolgáltatásokkal.

hirado

Feltöltve: 2013.10.17.
Megnézve: 2214

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra