Péntek délutántól készenléti szolgálatba helyezték a Bács-Kiskun Megyei és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóság két határvadász bevetési osztályának hivatalos állományát a menekültek miatt – tudta meg az Origo.
A rendőrség megerősítette a hírt, mint válaszukban írták: Papp Károly országos rendőrfőkapitány rendelte el a készenléti szolgálatot február 26-án délután négy órától. Tájékoztatásuk szerint a készenléti szolgálatot a szomszédos országoknak „az illegális migrációval összefüggésben bevezetett intézkedései” miatt vezették be.
Arra a kérdésre, hogy milyen újabb fejleményre számítanak a menekültekkel kapcsolatban, azt írták, hogy folyamatosan elemzik a balkáni eseményeket, és ennek alapján intézkedtek.
Pénteken arról állapodtak meg Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia rendőri vezetői, hogy naponta csak 580 migráns belépését engedélyeznék a balkáni országok határain. A menekültfolyam lassításának az a célja, hogy minden érkezőt a schengeni szabályoknak megfelelően le lehessen ellenőrizni – jelentette be a szlovén rendőrség.
origo.hu
Feltöltve: 2016.02.28.
Megnézve: 1431