HIRDETÉS
HIRDETÉS

Magyarország - Újabb reménysugár csillant fel a nehéz helyzetben lévő adósok számára. A hétszáz hasonló ügyben eljáró Léhmann György először nyert pert jogerősen a bankkal szemben devizahiteles ügyfele nevében.

– Nyolcmillió forint svájcifrank-alapú hitelt vettünk fel. Rendesen fizettünk, de a harmadik év végére a törlesztőrészletünk 58 ezer forintról hirtelen 150 ezer forintra emelkedett. Ennyi pénzünk egyszerűen már nem volt – panaszolta el a Blikknek Kertész Miklósné Éva, aki férjével nem akart hinni a fülének, amikor közölték velük: hiába fizettek be 4 millió forintot, további 25 millió forinttal tartoznak. Ekkor határozták el, hogy ügyvédhez fordulnak.

Az ügyben most hozott jogerős döntést a Pécsi Ítélőtábla. Az ítélet szerint a teljes kölcsönszerződés ugyan nem vált semmissé, az a feltétel viszont igen, amely alapján az OTP bank a hiteldíjat, vagyis a kamatot és a kezelési költséget egyoldalúan megváltoztathatta. Kertészék azt mondják, nagyon boldogok, hogy győzött az igazság, hálásak ügyvédjüknek, és mindenkit arra biztatnak, küzdjenek a jogaikért.

– A döntés értelmében az ügyfeleim csak annyi törlesztőrészletet kötelesek fizetni, mint a szerződés megkötésekor, a korábbi túlfizetéseket pedig a futamidő végén el kell számolni. Ha a bank ezzel nem ért egyet, neki kell eljárást kezdeményeznie – magyarázta a döntést Léhmann György, aki szerint a pénzintézet azért járt el tisztességtelenül, mert olyan fogalmakra hivatkozik a kölcsönszerződésben, amelyek az adósok számára ellenőrizhetetlenek. A korábban hasonló pert indító dr. Czirmes György ügyvéd szerint a döntés bizakodásra ad okot, már csak azért is, mert egyre több hasonló jellegű ítélet születik, de úgy gondolja: a bank biztosan a Kúria elé viszi az ügyet.

– Ha itt az adósok számára kedvezőtlen lesz az eredmény, a strasbourgi bíróságon kell jogorvoslatot kérniük – vélekedett az ügyvéd. Mint mondta, szerinte a devizahitelesek ügyében az jelentené a legjobb megoldást, ha a parlament visszamenőleg módosítaná a pénzintézeti törvényt, megtiltva a bank egyoldalú szerződésmódosítási jogát

Blikk.hu

Feltöltve: 2013.10.08.
Megnézve: 3020

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra