HIRDETÉS
HIRDETÉS

Alaposan felkavarták a hétfő reggel kezdődött taxisdemonstrációk a budapestiek életét. A tüntetés oka a taxisok elégedetlensége, célja pedig alapvetően az Uber és az ahhoz hasonló internetes fuvarmegosztó szolgáltatások szigorúbb szabályozása, vagy akár teljes megszüntetése. A taxistársadalom e téren, a lakosság pedig cselekedetük helyességét illetően megosztott.

Fennakadásokkal, késésekkel indult a hét azok számára, akik útjuk során belefutottak a taxisok budapesti demonstrációjába. A Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében, előzetes bejelentés nélkül, egy-egy sávot szabadon hagyva már hajnalban leparkoltak a sárga autók. A körülbelül száz taxi "Tiltsák be az Ubert!" és "Zárjegy nélküli cigarettaárus = Uber" feliratú molinókkal tiltakozott, majd délelőtt átadták petíciójukat a Városházán, és egyeztettek Tarlós Istvánnal, de nem született megállapodás a főpolgármesterrel, aki csak elvi támogatását tudta nyújtani az ügyhöz. A taxisokból álló küldöttség ezt követően a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, valamint az Uber irodájához is elment, eredményt azonban nem ért el. Ezt követően a taxisok lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét.

Az akció megosztja a taxisokat és heves indulatokat váltott ki a társadalomból is. A demonstráción egy szűk csoport képviseltette magát, a mintegy száz sárga autós a fővárosi 5 ezerhez képest igen alacsony szám. Egy nekünk nyilatkozó taxis nem ment el a tüntetésre, bár egyetért azzal, de inkább dolgozik, mondta. Azt azonban elismerte, hogy egy fél vagy egynapos bevételkiesést megérne egy nagyobb demonstráció, tapasztalva, hogy mennyi fuvart visz el tőlük az Uber. Más taxisokkal ellentétben azonban nem tiltaná be a céget, de ugyanolyan szabályok alá helyezné a sofőrjeit, mint magukat. A taxisok az esélyegyenlőséget hiányolják, hisz míg nekik és autójuknak számos követelménynek meg kell felelniük, többféle díjat és adót is be kell fizetniük, hogy dolgozhassanak, addig az Uberre nem vonatkoznak ilyen szigorú kritériumok. Ebből is adódóan olcsóbban, normál esetben akár a taxis tarifa feléért is szállíthatnak utasokat.

A fiatalok már döntöttek

Nem véletlen, hogy rohamosan nő az utasforgalmuk és sofőrjeik száma. A cég, a hozzánk eljuttatott adatok szerint, tavaly megnyolcszorozta felhasználói számát, már 80 ezre töltötték le az alkalmazást, és hatszor több az autós partnere, így ma már 1200 Uber-kocsi közlekedik Budapest útjain. Ennek is köszönhető, hogy a rendelés után átlagosan 4 perc alatt megérkezik az autó. Az ár és az alacsony várakozási idő az, ami rendkívül népszerűvé teszi a szolgáltatást. Egy névtelenül nyilatkozatot adó taxis szerint a fiatalok legnagyobb része ma már taxi helyett Ubert hív. Ezt alátámasztják a hirado.hu-nak nyilatkozó utasok is, a 35 év alattiak közül elenyésző volt a taxizók száma. A felmérés természetesen nem reprezentatív.

Az Uber támogatói kiemelték azt is, hogy a szolgáltatás rendkívül korszerű, igénybe veszi a legtöbb modern technikát. Kizárólag bankkártyával lehet fizetni, olyan értékelő rendszerrel rendelkezik, hogy ha egy utasnak valamilyen problémája adódik a sofőrrel, akkor azt le tudja pontozni, aki így később nehezebben, vagy egyáltalán nem jut fuvarhoz, ezáltal érdekelt abban, hogy minden rendben menjen. Az utakat GPS-alapon mérik, nem tudnak átverni senkit, hisz az okostelefonokon folyamatosan követni lehet utat. A hozzánk eljutó tapasztalatok alapján a taxiknál többször előfordult már, hogy egy út többszöri megtétele között több ezer forintos különbség volt. „A taxisok legrosszabb tulajdonsága, hogy azt hiszik, ők tesznek nekem szívességet. Az Ubernél ez fordítva van, én vagyok a vásárló, nekem van mindig igazam” – fogalmazott egy fiatal utas, aki magánútjait Uberrel, a céges vonatkozásúakat pedig taxival intézi, van tehát rálátása mindkét utazási lehetőségre.

Az Uberrel is akadtak problémák

A taxisok demonstrációja sok kommentelőből kihozta a taxizással kapcsolatos legrosszabb tapasztalatait, a zökkenőmentes utak megemlítése pedig, ahogy az ilyenkor lenni szokott, teljesen háttérbe szorult. Több taxis törzsutazó is elmondta ugyanakkor nekünk, hogy nagyon ritkán akadt problémája egy-egy fuvarral, az utak döntő többsége normális volt. Azt is hozzátették: biztosan számos olyan taxisofőr van, aki nem méltó utasok szállítására, de nagy hiba lenne általánosítani, a sokak számára magas fix árakról pedig nem a taxisok tehetnek.

„Az Uber kapcsán is hallottunk már rémpéldákat külföldről, valahol a sofőr megerőszakolt egy utast” – fogalmazott egyikük. Az eset Újdelhiben történt 2014 decemberében, ami után beszüntettek minden internetes taxiscéget. Nem az volt az egyetlen drasztikus lépés az amerikai vállalat ellen: Olaszországban, Spanyolországban betiltották, Franciaországban pedig felfüggesztette működését az Uber. Ezzel szemben London nem hadakozik a közösségi fuvarmegosztóval, Brüsszelben pedig tavaly szeptember közepén felére csökkentették a tarifát a taxisok, hogy így tiltakozzanak.


Messze még a vége

Az Uber a hétfői tüntetések közben közölte: a mostani demonstráció csak megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozási keretre, amely figyelembe veszi az olyan új technológiák jelenlétét és pozitív hatását, mint amilyen az Uber platformja is. A vállalat a hirado.hu kérdésére hozzátette: jelenleg is párbeszédet folytat a kormánnyal és az érintett hivatalokkal „A legfontosabb, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja a fogyasztók számára a biztonságos, megfizethető és megbízható utazáshoz való hozzáférést” – fogalmazott az Uber.

A közösségitaxi-szolgáltatás ellen már korábban is demonstráltak Budapesten, és bár a kormány jelezte, hogy a taxisok, a tevékenységüket szabályosan végzők mellett áll, azt is egyértelművé tette: nem tiltja be az Ubert, nem kíván ugyanis "innovatív megoldásokat megakadályozni". Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kabinet szerdai kormányülésén tárgyal majd a taxisok ügyéről, Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke pedig kedd délelőttre hirdetett rendkívüli sajtótájékoztatót. A tüntetések hírére megugrott a Uberre irányuló Google-keresések száma, a szolgáltatás iPhone-os applikációja pedig a magyar letöltési lista élére került.



Az Uber a világ 68 országában, több mint 310 városban elérhető, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - nagy konkurenciát jelent a hagyományos taxiszolgáltatásnak. A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíjat is a rendszeren keresztül rendezik. A szolgáltatást igénybe vevők olcsóbban jutnak el úti céljukhoz, az autós pedig magánvállalkozásként kötetlenebbül szállíthat utasokat, aminek eredményeként a felülről szabályozott, monopolizált piac előnyeit eddig élvező taxisok egyre kevesebb fuvarhoz jutnak.

hirado.hu

Feltöltve: 2016.01.19.
Megnézve: 1548

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra