HIRDETÉS
HIRDETÉS

Intenzív havazás kezdődött ma reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a hó vastagsága öt-nyolc centiméter a megye déli részén, az edelényi, putnoki térségben pedig nyolc-tíz centimétert is mértek. Több baleset történt.

Szabó Csilla, a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a 26-os főúton, Sajóivánka és Kazincbarcika között egy autó eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy férfit, aki a helyszínen meghalt.

Két kamion és egy kisbusz ütközött

Öten sérültek meg a 3-as főúton, Garadnánál péntek reggel történt balesetben, amelyben két kamion és egy kisbusz ütközött; a forgalmat a régi 3-as útra terelik – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság másik szóvivője.

Dobi Tamás elmondta, a sérültek közül egy ember életveszélyes állapotban van, egy ember súlyos, három pedig könnyű sérülést szenvedett. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság arról számolt be, hogy az egyik kamion keresztbefordult az úton, a másik pedig nekiütközött, majd beléjük csapódott a kisbusz.

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a műszaki mentés idejére - írta a katasztrófavédelem.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának közlése szerint 41 géppel dolgoznak a megye útjain, az M30-as autópályát három munkagép takarítja.
Havazás, havas eső

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint ma eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, az északnyugati megyék kivételével többfelé valószínű csapadék: északon, északkeleten hó, délen, délkeleten a kezdeti esőt többfelé havas eső, hó válthatja fel.

A déli óráktól nyugat felől szakadozik a felhőzet, egyre inkább keleten lehet csapadék, estefelé azonban északnyugaton néhol hózápor is kialakulhat. A megélénkülő északnyugati szelet főleg a Dunántúl északi részein kísérik erős lökések. A legmagasabb hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul. Késő estére -4, +1 fok közé hűl le a levegő.

origo.hu

Feltöltve: 2016.01.15.
Megnézve: 1435

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra