HIRDETÉS
HIRDETÉS

Továbbra is kevés új lakás épül Magyarországon, a gazdasági válságot megelőző időszaknak csak a töredéke. Ezért is fontos a CSOK kibővítése, a lakásépítés áfájának csökkentése, a 3 gyermekes családok ingatlanvásárlásának támogatása. Az áfacsökkentés fehéredést hozhat a szektorban. Az egyszerűsödő építési engedélyek némi kockázatot is hordozhatnak, ezért a jövőben nagyobb felelősség hárul az építész tervezőkre. Szakértők nyilatkoznak az építőipar idei teljesítményéről, a jövő évi kilátásokról és a közbeszerzési törvény változásáról is.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint 2015-ben az építőipar az előző évhez képest stagnált: 2100 milliárd forint körül várható az idei teljesítmény. Az év elején vett lendület év végére elfogyott, az utolsó hónapok mínuszosak lettek – tette hozzá. Megjegyezte, hogy 2014-2015, az új uniós pénzügyi ciklus első két éve úgy telt el, hogy nagyobb értékű összeg, építési beruházásokra az uniós csomagból a szektorba nem érkezett. A folytonosság létszükséglet az építőiparban, hogy kiküszöbölje a hullámzásokat – magyarázta.

„Tetszhalott a lakásügy”

A szakember szerint továbbra is mélyponton van, tetszhalott a lakásügy Magyarországon – szögezte le. A gazdasági válság előtt 35-40 ezer új lakás épült az országban és 250 ezer meglévő lakást újítottak fel. Mélypontra még 2013-ban került a szektor, ahhoz képest idén egy kis javulást mutatkozott: év végén 8500-9000 között lehet az új építésű ingatlanok és 120 ezer körül az idén felújított lakások száma.

Balogh László, az ingatlan.com szakértője szerint a lakásépítés forgalmi adójának csökkenése pozitív hatással lesz a hazai ingatlanpiacra és az egész építőiparra. Felhívta a figyelmet, hogy az új építési ingatlanokra járó kedvezmény csupán négy évig érvényes, 2016 és 2020 között. A lakásépítési engedélyek száma az első háromnegyed évben 24 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami jól mutatja, hogy a beruházók készülnek a beruházásokra – mondta. Ez alapján a szakértő szerint akár a 10 000-et is meghaladhatja az építkezések száma jövőre.

Az ÉVOSZ nem csupán az árak csökkentése okán sürgette az áfacsökkentést, hanem a piac tisztulása miatt is. Az esetek felénél ugyanis szóbeli megállapodással történik a foglalkoztatás – jegyezte meg Koji László. Az írásos megállapodás mindenki számára megbízhatóságot nyújthat – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a kormányzati ciklus végéig, tehát 2018 év közepéig, nagyjából húszezer új építésű lakóingatlan lehet, ami mintegy 1400 milliárd forintos megrendelést adhat az építőipar számára. A bürokrácia-csökkentő elgondolásról azt mondta az elnök, hogy jelenleg is van hatályban olyan rendelet, amely a kisebb létesítményeknél lehetővé teszi hogy bejelentés mellett építkezzenek.

2016-ban az ÉVOSZ arra számít, hogy megjelennek majd a nagy értékű kormányzati és önkormányzati beruházási kezdeményezések. 92 ezer mikro- és kisvállalkozás van az országban, nekik elsősorban a lakosság megrendelői kör – mondta Koji László elnök. Az ÉVOSZ prognózisa szerint lassulni fog az építőipar 2016-ban az előző évhez képest, az év második felében jöhetnek csak a pozitív a számok.

hirado.hu

Feltöltve: 2015.12.21.
Megnézve: 1418

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra