HIRDETÉS
HIRDETÉS

Vácszentlászló - Ilyen sem volt még! Az ügyészség a fagyállós gazda javára fellebbezett.

Az ügyészség azt szeretné elérni, hogy kisebb büntetést kapjon Vajtai Pál Gyula, aki mérget kevert a meggyborába, mert az folyamatosan ellopták.

A férfit emberölés miatt ítélték el 7 évre, ami nagy felzúdulást váltott ki. A Pest Megyei Főügyészség szerint, azonban tévesen minősített a bírónő.

- A főügyészség a vádlottat eredetileg életveszélyt okozó testi sértésbűntettével vádolta, amit a tárgyaláson felvett bizonyítás eredményeként halált okozó testi-sértés bűntettére módosított. Az ügyészi álláspont szerint a vádlott szándéka emberölés elkövetésére még eshetőlegesen sem irányult, ezért a fellebbezés bejelentésére a cselekmény téves minősítése miatt és a büntetés enyhítése végett került sor - írta az ügyészség.

- Joggyakorlatban ez olyan ritka, mint a fehér holló huszonéves praxisom alatt talán kétszer találkoztam ilyen helyzettel. Ez pedig azt erősíti, hogy az első fokú bírói ítélet nem jó – vélekedett Molnár Iván, a fagyállós gazda képviselője.

Az ügyvéd szerint a bíróság álláspontjával ellentétben nem lehet jogi értelemben emberölésről beszélni, mert a gazda nem azért tett fagyállót a borba, hogy megölje a tolvajt. Az ügyészség szerint sem erről van szó. Mindennek azért van jelentősége, mert emberölésért sokkal súlyosabb büntetés szabható ki.

Blikk-összeállítás

Feltöltve: 2015.11.13.
Megnézve: 1314

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra