HIRDETÉS
HIRDETÉS

Amerikai tisztségviselőktől származó legfrissebb információk szerint az Iszlám Állam tagjai által telepített bomba miatt robbanhatott fel a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító – írja a CNN.

Műszaki hiba vagy terrortámadás miatt zuhant le az orosz utasszállító?
224 ember utazott a fedélzeten, nincsenek túlélők. Indulás után nem sokkal a pilóta le akart szállni. A térségben erős Iszlám Állam magára vállalta a történteket, de ez még nem jelenti azt, hogy tényleg miattuk zuhant le a gép.

A fekete doboz adatai alapján az már teljesen biztos, hogy történt robbanás a gép hajtóművében, de most már több amerikai forrás szerint is az Iszlám Államhoz vezetnek a nyomok.

Az amerikai hírszerzők úgy tudják, a Sínai-félsziget környékén ebben az időben történtek más gyanús cselekmények, amik terrortámadásra utalnak. Erre a következtetésre Iszlám Állam-tagok üzeneteinek vizsgálatából jutottak.

"Rendkívül nagy a valószínűsége, hogy egy csomagban elrejtett robbanószerkezet okozta a robbanást" – tudta meg a CNN az ügyet jól ismerő kormányhivatalnoktól. A szakértők szerint az sem zárható ki, hogy az út során felszolgálandó élelmiszereket tároló konténerekbe sikerült valahogy bombát telepíteni.

A CNN szerint az amerikai hírszerzésnek arra vonatkozóan is van információja, hogy a Sarm-es-Sejk-i repülőtéren valaki segíthetett a bomba fedélzetre juttatásában.

Az Iszlám Állam egyiptomi ága fenyegető hangvételű felvételt jelentetett meg szerdán, amiben megerősítette, hogy ő okozta a Sínai-félszigeten történt légi katasztrófát.

Ha a bőröndben elhelyezett pokolgéppel kapcsolatos feltételezés beigazolódik, akkor az Iszlám Állam merényleteinek új formájára tért át, hiszen ilyen típusú akciót még nem hajtott végre.

Korábban az derült ki, hogy a fekete dobozok ugyan nem rögzítettek a pilóta által az irányító toronynak leadott vészjelzést, de a gép nagyon nagy sebességgel süllyedt, és ez a szakértő szerint arra utal, hogy hatalmas robbanás történt, ami a repülő összes hajtóművét egyszerre működésképtelenné tette, a gép egyik oldalát lángokba borította, egy darabját pedig kiszakította.

A britek átvilágítják a Sarm-es-Sejki repülőteret

A brit kormány szerda éjjel bejelentette, hogy teljesen leállítja a légiforgalmat Nagy-Britannia és az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőközpont repülőtere között. A szombaton lezuhant orosz repülőgép is erről repülőtérről szállt fel.

A brit külügyminisztérium módosította utazási útmutatóját is, felszólítva a brit állampolgárokat arra, hogy a legszükségesebb eseteket leszámítva ne látogassanak Sarm-es-Sejkbe.

A brit kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportja (COBRA) este áttekintette a rendelkezésére álló összes információt, és ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az orosz Airbus katasztrófáját "jelentős eséllyel" robbanószerkezet okozta, amely a repülőgép fedélzetén lépett működésbe – számolt be az MTI.

A brit külügyminiszter, Philip Hammond szerint hetekig is eltarthat, mire újra engedélyezhetik a Sarm-es-Sejkben rekedt brit gépek felszállását. A Sínai-félszigeten rekedt sok ezer brit hazautazásáról szóló terveken már dolgoznak, ugyanakkor kijelentette, hogy a félsziget továbbra is biztonságos, nincs ok a britek evakuálására.

A briteknek van bevett protokollja az állampolgáraik kimentésére katonai szállítógépekkel. Azonban egy, a Telegraph-nak nyilatkozó védelmi forrás szerint annyira sok embert kéne kimenteni, hogy egyszerűbb a Sarm-es-Sejki reptér biztonságát átvilágítani és megerősíteni. A brit katonai szakértők már meg is érkeztek Sarm-es-Sejkbe.

Leállnak a Metrojet-gépek

Az orosz szövetségi közlekedési hatóság csütörtökön bejelentette, hogy a Kogalimavia (Metrojet) átmenetileg az összes (négy) Airbus 321-típusú gépét kivonja a forgalomból, amíg az ügy nem tisztázódik.

Csütörtök délelőtt Moszkvában megkezdődött az első áldozatok temetése.
Így jutottunk idáig

Október 31.: A Kogalimavia (Metrojet) orosz légitársaság repülőgépe az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről indult Szentpétervárra, a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A gépen 217 utas, köztük 17 gyermek, és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt. Egyiptomi tisztségviselők szerint mielőtt a gép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért, hogy leszállhasson a legközelebbi reptéren, vészjelzést azonban nem adott le. Az Iszlám Állam egyiptomi szárnya azt állította, hogy ők szedték le a gépet Oroszország szíriai beavatkozása miatt.

November 1.: Orosz légiügyi szakértők szerint a lezuhant utasszállító gép már a levegőben darabokra tört, és darabjai húsz négyzetkilométeres térségben szóródtak szét. A repülő másodpilótájának felesége szerint férje panaszkodott a repülőgép rossz műszaki állapota miatt.

November 2.: Oroszországba szállították a légi katasztrófa áldozatainak földi maradványait. Az egyiptomi és orosz hatóságok azt közölték, hogy egyelőre nem áll módjukban megmondani, mi okozta az utasszállító repülőgép szerencsétlenségét. Maxim Szokolov orosz közlekedési miniszter ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a tragédiát terroristák által kilőtt légelhárító rakéta okozta volna. A helyszínen megtalálták a gép mindkét fekete dobozát. A gépet üzemeltető Kogalimavia (Metrojet) szerint "külső okokra" vezethető vissza, hogy a gép szétesett a levegőben. A fekete dobozok első vizsgálati eredményei azonban még cáfolták ezt a gyanút.

November 3.: Furcsa hangok hallhatók a szombaton lezuhant orosz repülőgép feketedobozának hangfelvételén. Egy műhold fényvillanást érzékelt a tragédia helyszínén a Sínai-félsziget felett. Ugyanakkor több szakértő is úgy véli, hogy az Iszlám Államnak nincs olyan rakétája, amivel egy gépet több mint kilenc kilométeres magasságban megsemmisítsen.

November 4.: A fekete dobozok adatai szerint robbanás történt a repülőgép hajtóművében. Kezdetben még azonban név nélkül nyilatkozó források azt mondták, hogy ezt műszaki hiba is okozhatta. Estére azonban - ahogy ez cikkünkből is kiderül - már inkább azt valószínűsítették, hogy a dzsihadista terrorszervezet által telepített bomba robbanhatott a gépen.

index.hu

Feltöltve: 2015.11.05.
Megnézve: 1437

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra