HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ha a szerződő felek november 1-ig nem tudnak dűlőre jutni, a magyar állam megteszi a szükséges lépéseket, a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitelnek pedig meg kell szűnnie – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő.

A devizahitelek kérdése a bankok és az ügyfelek között meghúzódó probléma, az államnak pedig azért van benne szerepe, mert a kormány, a Nemzeti Bank, valamint a PSZÁF elődje nem tette meg azokat a szükséges lépéseket 2004 és 2008 között, amelyeket megtettek Romániában, Csehországban, vagy Lengyelországban – jelentette ki Giró-Szász András az M1 ma reggel című műsorában.

Mint mondta, ezek a rossz terméket a bankok saját önkorlátozó mechanizmusukat félretéve vezették be a magyar pénzpiacra, ugyanezek az intézetek más kondíciókkal vezették be Lengyelországban, vagy Csehországban. Az említett országok kormányzatai különböző előírásokkal éltek a devizahitelekkel kapcsolatosan: Lengyelországban például a bankoknak négyszer kellett zlotyihitelt felajánlaniuk az ügyfeleknek, mielőtt devizahitelt ajánlottak volna, és ha a hiteligénylő mégis a devizahitelt választotta, akkor törlesztőrészlete nem emelkedhetett havi jövedelmének 40 százaléka fölé – húzta alá a kormányszóvivő.

Amennyiben a szerződő felek november 1-ig nem tudnak dűlőre jutni, a magyar állam megteszi a szükséges lépéseket, a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitelnek pedig meg kell szűnnie – szögezte le Giró-Szász András. Olyan módon kell a folyamatot végrehajtani, hogy a résztvevők nem járhatnak jobban, mint ha annak idején nem devizahitelt, hanem forinthitelt vettek volna fel, vagyis nem részesülhetnek nagyobb előnyben, mint a forinthitelesek – fejtette ki Giró Szász András.

"Stabil a költségvetés"

"A költségvetés stabil, amit senki sem kérdőjelezhet meg – mondta a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: ezt támasztja alá, hogy idén a többi között az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól és korábban fizette vissza az IMF-hitelt is.

Giró-Szász András hangsúlyozta továbbá: a növekvő, 171 milliárdos hiány sem veszélyezteti a büdzsét, a kormány ugyanis már tavasszal világosság tette, hogy az egyszeri kiadásokat kiszedi a költségvetésből, és csak az állami vagyok értékesítéséből származó egyszeri bevételekkel finanszírozza. „Ha ezeket kivesszük, akkor nincsen semmi probléma, ezt Brüsszelben is látják majd" – fogalmazott a kormányszóvivő.

Giró-Szász kiemelte, hogy "a világ számtalan pontján" arról beszéltek – legutóbb éppen londoni elemzők –, hogy Magyarország idén és jövőre is növekedési pályára kerül.

A kormányszóvivő Lázár János hétfői brüsszeli tárgyalásaival összefüggésben elmondta: a Miniszterelnökséget vezető államtitkár „kárenyhítési stratégiával” utazott Brüsszelbe. Giró-Szász András szerint 2004 óta a teljes uniós finanszírozási modell hibásan, "nagy nehézségekkel és túlsúllyal" működött Magyarországon.

Az Európai Unió azonban most „egy nagyon nehezen értelmezhető kifogással támadta meg” a magyar uniós finanszírozási rendszert (a pályázatban részvevők mérnöki kamarai tagságával), ilyenre korábban „nem nagyon volt precedens, a németeket vagy a franciákat hasonló módon nem támadták meg” – mondta Giró-Szász.

„Lázár János hatékonysága jelentősen csökkenteni fogja a problémát” – hangsúlyozta ezzel kapcsolatban a szóvivő.

hirado

Feltöltve: 2013.09.09.
Megnézve: 2273

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra