HIRDETÉS
HIRDETÉS

Havonta két készpénzfelvételt ingyenessé tenne a Fidesz. Az erre vonatkozó törvényjavaslat részleteit még nem dolgozták ki, de azzal alapvetően a fogyasztók érdekeit védenék.

Dolgozunk a devizahitelesek problémájának a megoldásán – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 Az Este című műsorában.

A politikus megismételte, hogy ha a bankok nem módosítják a szerződéseket november 1-jéig, akkor a kormány egy olyan törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, mely rendelkezik arról, hogy az árfolyam-növekedésből adódó veszteség nagyobb részét a pénzintézetek vállalják. Ennek természetesen van egy normális korlátja. Annak idején, amikor a bankok ezeket a devizahiteleket árulták, azzal csapták be az embereket, hogy a termékeik sokkal kedvezőbbek lesznek, mint a forinthitelek. Így most annyit kell a terhekből a bankoknak átvállalni, hogy ezek a termékek pont annyira legyenek jók, mintha annak idején az emberek forinthitelt vettek volna fel – fogalmazott Rogán Antal.

Ez egy erkölcsi kérdés – szögezte le. A bankok hatalmas nyereséget tettek zsebre jó néhány éven keresztül, most annak egy részét vissza kell tenni, és ezzel osztozni az adósok veszteségében. Vissza kell adni nekik azt, amit jogtalanul, igazságtalanul, a hiteleseket becsapva vettek el tőlük – tette hozzá a fideszes politikus.

Szakmai konzultáció történhet a minisztérium és a bankok között, erre a frakció megadta a felhatalmazást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, de a bankoknak kell eldönteni, hogy megoldják-e a szerződésmódosítást november 1-jéig – mondta Rogán, aki felhívta a figyelmet arra: a bankok korábban sokszor módosítottak szerződést, de akkor mindig egyoldalúan, a hitelesek kárára.

"Történelmi rezsicsökkentés"

A rejtélyes 11,1 százalékos rezsicsökkentés úgy jött ki, hogy mi azt mondtuk, szeretnénk elérni, hogy a tavaly decemberi árakhoz képest a villamos energia, a gáz és a távhő ára idén decemberre 20 százalékkal legyen kevesebb. Ezt a lépést történelminek nevezte Rogán Antal, mint mondta, 41 éves lévén nem emlékszik vissza hasonló arányú rezsicsökkentésre Magyarországon. Ez azért fontos, mert azt adjuk vissza az embereknek, amit az MSZP-kormányok idején elvettek tőlük. Akkor ugyanis tizenötször emelték az árakat, ezek között – szavai szerint - volt olyan, amikor egyik pillanatról a másikra 50 százalékkal drágult a gáz. 2002 és 2010 között összességében a gáz ára 150, a villamos energia ára 100 százalékkal emelkedett, noha az infláció mindössze 60 százalékos emelést tett volna indokolttá – hangoztatta a frakcióvezető.

Ha betartották volna a szabályokat, és csak annyival emelik az energia árát, amennyit az infláció indokol, akkor most ott lennének a tarifák, ahová mi most csökkentjük – tette egyértelművé.

Mint mondta: egy kétgyerekes, kétkeresős átlagcsalád számára a rezsicsökkentés havi több mint tízezer forintot jelent.

Kiterjesztik a családi adókedvezményt

Megemlítette azt is, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztésével többet kapnak az alacsony jövedelműek – a többi közt erről is döntöttek a Fidesz frakcióülésén. Ez 260 ezer családot érint, az adókedvezmény esetükben levonható lesz az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból. A kettő együtt 17 százalék. Ez egy 100 ezer forintot kereső, két gyermeket nevelő család esetében azt jelenti, hogy februártól 4 ezer forinttal lesz több havonta a borítékban, míg egy három gyermeket nevelő család esetében több mint 16 ezer forinttal – magyarázta Rogán Antal.

Havi két ingyenes készpénzfelvétel

Elismerte ugyanakkor, hogy a tranzakciós adó bevezetése többletköltséget jelent a banki műveleteknél, de – emelte ki – ez ezrelékes mértékű, és elsősorban annak jelent nagy terhet, aki sokszor sok pénzt mozgat.

Rogán Antal bejelentette: javasolják, hogy egy hónapon belül mindenki vehessen fel kétszer készpénzt. Mint mondta: a javaslat részleteit még nem dolgozták ki. Úgy vélte: mindezzel alapvetően a fogyasztók érdekeit védenék.

hirado

Feltöltve: 2013.09.07.
Megnézve: 2337

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra