HIRDETÉS
HIRDETÉS

Simicska szerint Orbán jelentett

Simicska Lajos interjút adott a mandinernek, melyben arról is beszélt, hogy Orbán Viktor jelentett róla, és arról is, hogy már nem biztos benne, hogy Orbán Viktor aláírta-e vagy sem a beszervezési nyilatkozatot. Sőt, hozzátette, akár az is lehet, hogy Putyin ezzel zsarolja a miniszterelnököt. Erről kérdezték este röviden az ATV-ben:



A Miniszterelnökség reakciója nem sokat váratott magára. Ez egy 2012-es Orbán Viktor által adott Parlamenti válasz és szintén a mandinernek juttatták el:

„Tisztelt Képviselő Asszony!

K/6446. Számon hozzám intézett írásbeli kérdésére az alábbi választ adom.

Mi, rendszerváltók annak idején arra tettük föl az életünket, hogy Magyarországon egyetlen becsületes embernek se kelljen soha többé abban a tudatban élnie, hogy megfigyelhetik, vájkálhatnak a magánéletében, akár az otthonában is lehallgathatják.

Minket – a rendszerváltó nemzedéket – annak idején ezért gumibotoztak, üldöztek és hallgattak le. De mi nem adtuk föl, legyőztük a diktatúrát, így ma már nyíltan beszélhetünk minderről, és Ön is ezért teheti föl ezeket a kérdéseket.

Válaszként levelére elmondom újra, amit már elmondtam – legutóbb 2006-ban – a személyemet érintő titkosszolgálati dokumentumok kapcsán.

Igen vaskos dossziéban dolgozta föl a diktatúra gépezete ellenzéki tevékenységemet. Az Ön által említett dokumentumok is szerepelnek ebben a dossziéban és évek óta ismertek a nyilvánosság előtt is.

Sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet – amint az a mellékletből kiderül – sikertelenül végződött.

Később folyamatos megfigyelés alatt tartottak engem, a feleségemet, és ellenzéki társaimat. Az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltunk mindannyian.

Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is.

Bizonyos jelenségeket, eszközöket észleltünk, de volt, amiről csak akkor értesültünk, amikor az erről szóló aktákat sok évvel később átnéztük.

Biztosíthatom, ezzel szembeszülni, újra átélni azt a fenyegetettséget, nem kellemes élmény – öt, tíz, de huszonegynéhány év távlatából sem.

Magyarországon jó ideje mindenki megismerheti a rá vonatkozó dokumentumokat, mindenkinek személyes felelőssége tehát, hogy miként számol el a maga szerepével, tetteivel.

Igen, támogatom, hogy mindenki megismerhessen és nyilvánosságra hozhasson minden rá vonatkozó adatot.

Eközben azonban a diktatúra ártatlan áldozatait meg kell védenünk attól, hogy újra áldozatokká váljanak. A hallgatások, megfigyelések dokumentációi ugyanis nem csak politikai információkat tartalmazhatnak a megfigyelt emberekről, hanem például magánéletük momentumait, érzelmi kapcsolatokat, betegségeket, családi problémákat, amelyeket az érintettek nem akarnak mások tudomására hozni. Ehhez joguk van, mivel szabad emberek, amit tiszteletben kell tartanunk.

Tájékoztatom, hogy válaszomat és a mellékelt dokumentumokat az Önnek való megküldéssel egyidejűleg az interneten is hozzáférhetővé tettem.”

Még bővebben pedig itt.

Mindeközben Budaörsön

Budaörs polgármestere, Witthinghoff Tamás is közleményt adott ki vasárnap. Nem egészen arról beszél, amiről Simicska, de az ügynöktéma is előkerült.

Witthinghoffot ugyanis a kommunizmus bűneinek tagadása miatt támadja a helyi Fidesz és Jobbik. A Fidesz elmondása szerint a polgármester nem volt hajlandó egy perces néma felállással megemlékezni a kommunizmus áldozatairól és azt is fejtegette, hogy nem volt kommunizmus Magyarországon. A polgármester február végén az Origón válaszolt a vádakra és szerinte nem pont ez történt.

Ma pedig egy közleményt is kiadott, melyben az ügynök ügyről ezt kérdezi:

"Egyúttal magyarázatot várunk a Fidesz-KDNP-től arra, hogy kétharmados parlamenti felhatalmazás birtokában miért szabotálta el mindeddig ezt a lépést, amelyet a környező országoknak szinte mindegyikében régen megtettek már."

A teljes szöveg a 444.hu oldalon olvasható el.

Feltöltve: 2015.03.08.
Megnézve: 1794

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra