Most a Népszabadság készített interjút Simicska Lajossal. Simicska elmondta, elintézett mindent amit kellett; D. Horváth Gábor lesz a Magyar Nemzet főszerkesztője, ő maga pedig a Hír TV-t viszi tovább.
Elmondta azt is, hogy a most kilépett volt főszerkesztő Liszkay Gábor tulajdonrészét sok-sok millióért megvásárolta a médiumokban. Veszprémben, ahol egy vereség esetén a Fidesz kétharmada elveszhet, továbbra sem kíván indulni, valamint ismét megerősítette, hogy Orbán Viktor "egy geci".
A teljes interjú elolvasható itt.
Az RTL Klub híradóban Simicska azt mondta, hogy ő egy dzsungelharcos, és a háborút meg fogja nyerni. Az RTL-nek állítólag Rogán Antalt is káromkodva becsmérelte. Nem derült ki, de feltételezhetjük, hogy Rogán is "geci".
Időközben a Magyar Narancs is interjút közölt Simicska Lajossal. Az interjúban új diktatúra épüléséről beszél az üzletember: "...az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner."
A teljes anyag itt található.
Feltöltve: 2015.02.06.
Megnézve: 1799