HIRDETÉS
HIRDETÉS

Össznemzeti ügynek nevezte a terrorizmus elleni fellépést a Fidesz frakcióvezetője az erről tartott ötpárti egyeztetés után. Rogán Antal sajtótájékoztatóján egyúttal jelezte, pártja javaslatot készít annak érdekében, hogy bizonyos közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelemben részesüljenek.

A múlt heti párizsi terrorakció után összehívott frakcióvezetői egyeztetést követően Rogán Antal kijelentette: Magyarországnak is ki kell alakítania egy közös, preventív stratégiát. Tisztázni kell a Magyarországot is fenyegető kockázatokat - mondta -, ezek áttekintésére a jövő héten összeül a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság.

Emellett létrehoznak egy frakcióközi egyeztető fórumot - a kormány részvételével -, amelyen minden képviselőcsoport megfogalmazhatja javaslatait - tájékoztatott.

Harrach: a sajtószabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra

Sem a sajtó-, sem a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra - jelentette ki Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A kereszténydemokrata politikus azt mondta: ez az egyik tanulsága a múlt heti tragikus párizsi eseményeknek. Szerinte a bevándorlást is említeni kell az okok között.

Az MSZP elégedett kezdeményezései fogadtatásával

Az MSZP megkapta azt, amiért jött - mondta javaslataik fogadtatására utalva Tóbiás József az egyeztetés után. A szocialisták elnök-frakcióvezetője újságíróknak elmondta, azt kezdeményezték, hogy az Országgyűlés rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottsága kapjon tájékoztatást a titkosszolgálatok vezetőitől a terrorellenes küzdelemről, illetve arról, hogy ehhez a szolgálatoknak milyen további parlamenti segítségre van szüksége. Azt is javasolták - ismertette -, hogy jöjjön létre bizottság, amely kidolgozza egy hosszú távú, preventív terrorizmus elleni fellépés forgatókönyvét. Úgy értékelt: stratégai egyeztetésre készültek, ehelyett technikai jellegű megbeszélést tartottak, mert a miniszterelnök és a kormány nem képviseltette magát.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke bejelentette: várhatóan kedden ül össze a testület.

Vona: a bevándorlás és a terrorizmus között van összefüggés

A Jobbik elnök-frakcióvezetője azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi, illetve nemzetbiztonsági bizottsága kihelyezett ülést tartson a déli határvidéken a terrorellenes fellépés kapcsán. Vona Gábor azt is javasolta, hogy a szakbizottságok tisztázzák, van-e a bevándorlás és a terrorizmus között összefüggés. A Jobbik szerint van, az MSZP szerint nincs - mondta, és ezzel indokolta azt is, miért nem tartja sikeresnek az egyeztetést.

Az ellenzéki politikus megfontolásra javasolta, hogy a lakossági panaszok miatt tegyék zárttá a menekülteket befogadó állomásokat, illetve legyen vita tárgya az önálló határőrség visszaállítása.

hirado

Feltöltve: 2015.01.14.
Megnézve: 1591

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra