HIRDETÉS
HIRDETÉS

A KDNP, azon belül is Harrach Péter által "minden magyar közös sikere" címszóval kommunikált vasárnapi zárva tartással kapcsolatban most a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Czomba Sándor ismerte el: lesznek elbocsátások az újonnan megszavazott törvény miatt.

Czomba Sándor a műsorban részletezte az elfogadott törvényt, miszerint az a kereskedelmet érinti, majd egy elszólást ejtett meg:

"a termelői szféra kapcsán lényegesen átgondoltabb cselekvési tervre van szükség".

A termelő cégek ugyanis elmondása szerint inkább az ellentétes irányba mozdulnának, vagyis vasárnap is és ünnepnapokon is folytatnak termelést. Több ilyen kérelem van bent a Munka törvénykönyvének módosítására. "Óvatosan kell lépkednünk, különösen a termelői szféra tekintetében, hogy úgy tudjuk a vasárnapi munkavégzést szabályozni, hogy ne legyen negatív hatása a foglalkoztatásra" - fogalmazott. Majd hozzátette:

"Ha a termelő szektorba behoznánk ezt a szabályt, akkor meggyőződésem, hogy tízezres nagyságrendben veszítenénk el munkahelyeket. A kereskedelemben viszont más a helyzet".

Az államtitkár riogatásnak tartja a 20-30 ezres elbocsátásról szóló beszámolókat, konkrét becslésekbe nem bocsátkozott. "Azt, hogy 20-30 ezer ember fogja elveszíteni az állást, azt én nem tartom reálisnak" - mondta. Arra a kérdésre, hogy mennyit tart reálisnak, úgy felelt:

"nyilván, ha egy ember elveszti a munkahelyét, az is rossz mindenki számára, főleg annak, akit érint. Én nagyságrendileg jóval kevesebb emberre gondolok".

Portfolio nyomán

Feltöltve: 2014.12.17.
Megnézve: 1599

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra