HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sokba fog kerülni a Miniszterelnökség Várba költözése, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni - mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ATV Szabad Szemmel című műsorában. Az urizálással kapcsolatban elmondta: tartózkodni kell azoktól a dolgoktól, amik joggal idegesítik az embereket.

Pokorni Zoltán szerint az amerikai korrupciós vádak miatt már nem fér bele, hogy egyes kormánypárti politikusok drága utazásokra menjenek, vagy sokmilliós házat építsenek. A Fidesz alelnöke a Hír TV P8 című műsorában szombaton azt mondta: önkorlátozást és visszafogottságot vár el képviselőtársaitól.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára erre úgy reagált az ATV Szabad Szemmel című műsorában: megfontolandó amit Pokorni mondott, minden olyan dologtól tartózkodni kell, ami joggal idegesíti az embereket. Hozzátette: a politikusnak is van a magánélethez joga, szerinte a sajtó nagy része arra törekszik, hogy bőszítse az embereket. Példaként említette, hogy „nem a politikusok emelgetik fel a karjukat és mutogatják, hogy az órájukat, hogy tessék lefotózni, milyen órát örököltem a dédpapától, hanem lefotózzák, és utána nem átallják azt írni, hogy XY Rolex órát villantott.”

Hozzátette: ez szerinte az emberek hergelése, bőszítése, rossz ösztönökre és irigységre való rájátszás.

Giró-Szász András meggazdagodásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált az államtitkár: nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják.

A kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban L. Simon azt mondta: „Önök mindent meg is tesznek azért, hogy ez így legyen.” Szerinte a média ahelyett, hogy a kormány programjával vagy a Budai Vár felújításával foglalkozna, Lázár János órájával hergeli a közönséget.

„Ugye nem gondolják komolyan, hogy ez a magyar újságírás csúcsa?” - tette fel a kérdést az államtitkár.

A Budai Vár

Azzal kapcsolatban, hogy miközben statisztikailag igazolhatóan nő az országban a szegénység mi szükség van a budai várnegyed rekonstrukciójára, L. Simon elmondta: a legtipikusabb baloldali demagógia az, hogy értékeket játszunk egymásnak. „Azt is lehetne mondani, hogy zárjuk be a Magyar Állami Operaházat, és azt a 9,3 milliárd forintot amit az Operaház és az Erkel Színház működtetésére akarunk fordítani, inkább osszuk szét a szegények között.”
Azzal kapcsolatosan, hogy mennyibe fog kerülni a Karmelita kolostor felújítása, ahová Orbán Viktor és hivatala fog költözni, L. Simon elmondta: „sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.”

forrás: atv.hu

Feltöltve: 2014.12.01.
Megnézve: 1743

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra