HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Közel harminc millió forintot zsaroltak ki csalók egy APEH-nek tartozó ügyvédi irodától.
Néhány nappal a darabolós gyilkosság előtt kínzott meg, és vert félholtra egy 74 éves férfit T. Edit. A nő éppen későbbi áldozatával együtt hurcolta el lakásából P. Sztavroszt, hogy megszerezze pénzét, írta a Blikk.
A két Zsaroló áladóellenőrt akkor érte tetten a rendőrség, amikor négymillió forintot vettek át áldozatuktól a fővárosban.
A hirado.hu úgy tudja: a VIII. kerületi kapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki a volt tűzoltó hadnagyot.
Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja.
Két személyt megkéseltek a főváros IX. kerületének peremrészén, az Illatos úti vegyi üzem mögötti területen.
A nő beismerte, hogy megfojtotta élettársát, de a darabolás körülményeire nem emlékszik.
Hat házat rabolt ki rövid időn belül három felnőtt férfi és egy 14 évesnél alig idősebb fiú Mezőkeresztesen. Az elkövetőket a rendőrség őrizetbe vette - közölte a rendőrség.
A nő a bűncselekmény elkövetéséről részletes beismerő vallomást tett.
Előzetes letartóztatásban van az a tatabányai diák, aki még hétfőn óra közben egy gázpisztolyt fogott tanára fejéhez. A hetedikes fiút – aki két hete töltötte be 14. életévét - felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják - hangzott el az m1 Híradóban.
Négy újfehértói férfit gyanúsítanak. A rendőrség Nyíregyházán vette őket őrizetbe.
Az osztály épp történelemdolgozat írásához készülődött, amikor a fiú egy rozsdás gázpisztolyt emelt a tanárnő fejéhez.
Az ukrán férfi Csehországból lopott, hamis magyar rendszámú autójában tízezer doboz illegális cigaretta volt.
A tetthelytől nem messze elfogták a rendőrök azt a középkorú férfit, aki a feltételezések szerint pénteken több késszúrással megölt egy fiatal nőt a XVII. kerületben – erősítette meg a rendőrség az MTI Hírcentrum információját.
Szabályos kivégzés zajlott le pénteken este a XVII. kerületi Péceli úton, ahol brutális kegyetlenséggel gyilkoltak meg egy fiatal lányt.

Első  Előző  Következő  Utolsó