HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette S. Ábel előzetes letartóztatását, és a gyanúsított házi őrizetét rendelte el az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb egy hónapig.
A honvédség kéme volt a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja. A Blikk információi szerint nem helytálló a Honvédelmi Minisztérium korábbi közleménye, mely szerint a halálbrigád tagja, a korábban szerződéses katonaként szolgáló Cs. István nem állt kapcsolatban a Katonai Biztonsági Hivatallal (KBH
Egy hónap alatt öt nádtetős, lakatlan házat gyújtottak fel Kővágóörsön. A falubeliek csapatokat szerveztek, és éjszaka járőröznek - számol be a Népszabadság
Ismerhette megrontóját az a kilencéves bajai kislány, akit egy felnőtt férfi fényes nappal motorral rabolt el, majd miután kiélte rajta perverz vágyait, kirakta egy játszótéren.
Három napja még meg volt az ültetvény, a tulajdonos kára egymillió forint
A fiú idősek nyakából tépte ki aranyláncukot, késsel megfenyegette a a tömegközlekedési eszközök utasait
A szabolcsi gyanúsítottak ellen önbíráskodás megalapozott gyanújával indított eljárást a rendőrség
Egyetlen lövéssel végzett magával az alsóörsi kettős gyilkosság feltételezett elkövetője, pedig egy tanú két lövést hallott. Kérdéses, miért hozott magával egy fegyverarzenált a svájci-magyar állampolgárságú fiatalember
Szamurájkarddal kaszabolták össze A. Gábort a Klauzál téri focipályán. Az apának csak annyi volt a bűne, hogy a foci közben az őt kerítéshez lökő 15 éves fiút sportszerűségre intette.
A 75 éves asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett
A rendőrség halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda; a bűncselekmények során hatan haltak meg, köztük egy gyerek, továbbá öten súlyosan megsérültek és köztük is van egy gyerek
Bocsánatot kérek a pénzváltó feleségétől, megbántam, hogy gyilkoltam – szegte le a fejét E. Gábor, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy kirabolt egy arab pénzváltót, és megölt egy másikat.
Az egykori hírszerző D. György több embert becsapott; magas hozamot ígért, a pénzt elvette, de az ígért haszonból és a tőkéből az ügyfelek semmit sem láttak viszont
Sajátos módon vetett véget az összeszólalkozásnak egy férfi az Erzsébetvárosban szombat este: kardot rántott. Vitapartnerét súlyos, vágott sérülésekkel szállították kórházba.

Első  Előző  Következő  Utolsó