HIRDETÉS
HIRDETÉS

A világon sok helyütt, így Magyarországon is használatban van az a szer, mely a brit szakértők szerint jelentősen, akár 35 százalékkal csökkenti a a súlyos, lélegeztetésre szoruló betegek halálozását. Összeszedtük, mit lehet tudni róla.

Egy szteroidtartalmú szer, a dexametazon lehet az első valóban hatásos gyógyszer a súlyos állapotba került koronavírusos betegek számára – jelentették be hosszas tesztelést követően brit kutatók. Emlékeztetőül: a kezelés a lélegeztetőgépre került betegek halálozását 35 százalékkal, azaz több, mint harmadával csökkentette. A készítmény Magyarországon is forgalomban van, ráadásul nem is túl drága.

Hogy mire használják jelenleg? A dexametazon tartalmú szerek gyulladáscsökkentők, a szteroidok egyik csoportjába tartoznak. Elsősorban reumás betegségek okozta gyulladás csökkentésére, daganatos megbetegedések tüneteinek mérséklésére, továbbá autoimmun betegségek kezelésére használják, elnyomja ugyanis az immunrendszert, így csökkentve a fokozott immunválasz okozta problémákat. Ez utóbbi hatása lehet kulcsfontosságú a koronavírusos betegek kezelése során, mivel mérsékelni képes az úgynevezett – az esetek kis százalékában fellépő – citokinvihar pusztító hatását, mely lényegében a fokozott immunválasz miatt kialakuló, általános gyulladást okozó, életveszélyes kórkép.

Mint minden szteroid, a dexametazon is csak szigorú orvosi ellenőrzés mellett használható és vényköteles, így az orvosok óva intenek attól, hogy bárki is saját szakállára próbáljon a szerhez jutni. Ráadásul jótékony hatását az enyhe betegségen áteső Covid-19 pácienseken nem fejti ki, mivel ők eleve nem kerülnek abba az állapotba, ahol ilyen kezelésre szervezetüknek szüksége lehet. Nem utolsósorban pedig a szernek komoly mellékhatásai lehetnek, komoly szemészeti, idegrendszeri, gyomor- és bélrendszeri problémákat okozhat.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.06.16.
Megnézve: 561

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra