HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az eddigi legtöbb áldozatot jelentették be egy napról Olaszországban a koronavírus miatt, hétfőről keddre összesen 27-en haltak meg a fertőzés miatt, így már 79 áldozata van a koronavírusnak az országban. A fertőzöttek száma 466-tal emelkedett, és már 2500 fölött jár, ugyanakkor összesen 160 gyógyulással zárult esetről is tudnak az országban. (Más források szerint a regisztrált fertőzöttek száma 2263 kedden.)

A koronavírus-járvány 12 nappal ezelőtt érte el Olaszországot, ahol a 20 tartományból 19 érintett a fertőzés miatt.

Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője elmondta, hogy hogy eddig Olaszországban több mint 25 ezer koronavírus-tesztet végeztek. Jelentős számú szájmaszkot rendeltek Dél-Afrikából - jelentette be Borrelli. Hozzátette, hogy az olasz kórházaknál és börtönöknél is több sátorkórházat állítottak eddig fel a fertőzöttek kiszűrésére, írja az MTI.

Az északolasz térségben folyamatosan növekvő számú megbetegedések miatt a hatóságok felvetették a lehetőségét, hogy Bergamo városa köré is karantént, úgynevezett vörös zónát vonjanak. Hasonlóból kettőt vezetett be eddig az olasz kormány, Milánótól délkeletre 10 várost zártak el Lombardia tartományban, Venetóban pedig egy kisebb karantént alakítottak ki.

A Milánótól 40 km-re északkeletre, a svájci határtól pedig 30 km-re fekvő Bergamónak 122 ezer lakosa van.

index.hu

Feltöltve: 2020.03.03.
Megnézve: 749

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra