HIRDETÉS
HIRDETÉS

Csütörtökön hajnalban hatalmas robbanás rázta meg az északnyugat-franciaországi Rouen városát, egy vegyianyag-gyárban történt baleset. A Lubrizol nevű amerikai vállalat üzeme magas kockázati besorolású, mert igen veszélyes anyagokkal dolgoznak benne.

Halálos áldozatról és sérültekről egyelőre nem tudni.

A robbanás után percekig szóltak a figyelmeztető szirénák. A gyár fél kilométeres körzetét kiürítették, de délutánra megnyitották a területet. A közeli iskolák ki se nyitottak, és arra kérték a helyieket, hogy inkább maradjanak otthonaikban vagy zárt térben, és ne menjenek az utcára. Bár reggel még nem korlátozták a városban a tömegközlekedést, délutánra leálltak buszok.

Christophe Castaner belügyminiszter az RTL rádiónak azt mondta: „Ne essünk pánikba, de muszáj nagyon óvatosnak lennünk." Egyelőre nem tudják, mi okozhatta a robbanásokat, ahogy azt sem, hogy mennyire káros a gyár területéről felszálló sűrű fekete füst.

A gyárnál több mint kétszáz tűzoltó küzd a lángokkal. Jean-Yves Lagalle, a seine-maritime-i tűzoltó- és mentőosztag igazgatója szerint a tűzben szénhidrogén és olajok is égnek, ezért az oltáshoz habot kell használniuk. Délre sikerült megfékezniük a tűz terjedését, eloltani azonban még nem tudták a lángokat, és délután több korábban járható utat is lezártak a hatóságok.
Fekete felhő a város felett

A füstfelhő 22 kilométer hosszan és 6 kilométer szélesen húzódik a környék felett, szaga pedig a 120 kilométerrel odébb fekvő Picardie városáig elér. A La Chaine météo nevű meteorológiai szolgálat fekete esővízről készült képeket osztotta meg a twitteren.

Castaner szerint, bár a füstfelhő több egészségre káros hatású anyagot is tartalmazhat, az első vizsgálatok azt mutatják, hogy egyelőre nem áll fenn semmilyen veszély. Azokat a vegyi anyagokat is eltávolították a tűz közeléből, amelyek újabb baleset lehetőségét hordozták magukban. A belügyminiszter viszont hozzáfűzte, hogy

akár napokig is eltarthat, mire teljesen sikerül eloltani a tüzet.

Ezt többen azért tartják riasztónak, mert egy, a Le Parisiennek nyilatkozó helyi lakos azt mondta: már reggel hányingerrel ébredt. A nő kisbabájával együtt elment szüleihez, akik kicsit messzebb, 10 kilométerre laknak a gyártól. A fekete füst még onnan is látszik, sőt, szülei a robbanás hangjára is felébredtek hajnalban.

Több, a helyszínről tudósító újságíró küzdött később hányingerrel és fejfájással. A lakosok elég szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy az égés közben felszabaduló gázok nem mérgezőek-e, tekintve, hogy a balesetet a Seveso III. irányelv alapján kell kezelni.

Ráadásul a tűzben keletkezett szennyező anyagok nem csak a levegő útján terjedhetnek, hanem a hatóságok azt is próbálják elkerülni, hogy

a Szajna víze szennyeződhessen.
Nem ez az első baleset itt

A Lubrizol amerikai vegyianyag-gyártó vállalat 1954 óta működő roueni üzemében többek között kenőolajokhoz gyártanak adalékanyagokat. Az üzemmel nem először van gond: 2013-ban tetemes mennyiségű etántiol szivárgott ki a gyárból – írta a Le Monde. A gázfelhő Anglia déli részéig terjedt. Az etántiol egy rendkívül büdös gáz, amelyet már nagyon kis mennyiségben is érezni lehet a levegőben. Általában a butánhoz és propánhoz adják, hogy szivárgás esetén azonnal érezhető legyen. A gyárban 2015-ben egy működési probléma miatt kétezer liter kőolaj folyt az esőelvezető rendszerbe.

Elisabeth Borge, a fenntartható fejlődésért és a kormány zöldpolitikájáért felelős miniszter bejelentette, hogy amint mérséklődik a tűz, hatósági vizsgálatot indítanak, ami a katasztrófa környezeti hatásait is ellenőrzi majd.

index.hu

Feltöltve: 2019.09.26.
Megnézve: 1892

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra