Államcélnak, kormányzati feladatnak nevezte az erőteljes demográfiai politika folytatását Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a III. Budapesti Demográfiai Csúcson a Várkert Bazárban.
A kormányfő kijelentette, a demográfia kérdésében a migrációs megoldást távol kell tartani, ahogyan azt az „esztelen” zöld érvelést is, amely szerint a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyermek születne.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy a családtámogatási rendszerben akkor érhető el a fordulópont, ha a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha nem vállaltak volna gyermeket.
A kormányfő a magyar demográfiai politika sikerét három feltételhez kötötte:
Az első, hogy a kereszténységnek vissza kell erősödnie Európában
Legyenek társak
A magyar nemzeti össztermék 2030-ig minden évben legalább 2 százalékkal haladja meg az unió gazdasági növekedésének átlagát
Mindezen felül pedig ki kell tartani – hangoztatta a miniszterelnök.
A családpolitika szellemi alapjaira még beszéde elején azt mondta, az élet végességének problémáját három úton lehet elfelejteni:
a szenvedélyek habzsolásával
a vallással
és az élet meghosszabbításával, a családalapítással
Szerinte ezeket a dolgokat régen mindenki tudta, de megváltozott a világ.
Mára kiderült, hogy a népességfogyás európai probléma, a kontinens máig nem tudott felállni a két világháború után abból a helyzetből, hogy ötvenmillió ember veszett oda a két világégésben.
A politikának egy ilyen érzékeny kérdésben, mint a demográfia, lépnie kell, mert maga a politika idézte elő a bajt – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarország ezt az erőteljes demográfiai politikával akarja megoldani, szemben azokkal, akik Európában migrációt, lakosságcserét szorgalmaznak.
Aki nem várhat támogatást:
Orbán Viktor említést tett a magyar családpolitikáról, az erős gazdasági alapokon nyugvó hazai családtámogatásokról is. Kiemelte, hogy a családtámogatások elemeit össze kell kötni a munkavállalással. Hozzátette azt is, hogy ha a szülő nem teljesíti a kötelességeit, így nem küldi a gyermeket óvodába vagy iskolába, akkor nem várhat támogatást az államtól.
Elmondta, hogy Magyarországon már 3-4 éves kortól belépnek a gyerekek a közoktatásba, de – sajnálatos módon – minden intézkedés ellenére még nem sikerült fordulópontot elérni népesedési területen. Azon kell dolgozni, hogy eljöjjön az a pont, amikor a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha nem vállaltak volna gyermeket.
blikk.hu
Feltöltve: 2019.09.05.
Megnézve: 1542