HIRDETÉS
HIRDETÉS

Villamossal ütközött egy kisbusz Budapesten, a Maglódi úton reggel 7 óra után.

Frissítés: A korábbi információkat kiegészítve, és a sérültek számát módosítva, 11 óra előtt a rendőrség azt közölte, hogy a balesetben tíz ember sérült meg, közülük ketten életveszélyesen, ketten súlyosan. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt indított eljárást a kisbusz 34 éves sofőrje ellen.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, valamint kivonult a tűzoltó-doktorszolgálat is.

A Blikk úgy tudja , az ütközés következtében a kisbusz tíz utasa közül néhányan kirepültek az autóból. Úgy tudni, az utasok Borosd-Abaúj-Zemplén megyeiek. Az MTI arról ír, hogy a balesetnek súlyos sérültjei is vannak.

A helyszínelés és a műszaki mentés idején az érintett szakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett haladt, tíz óra előtt újra zavartalanul lehet közlekedni az érintett szakaszon.

A BKK közleménye szerint a helyszínelés ideje alatt a 28A és a 37-es villamos helyett pótlóbusszal lehetett utazni a Kada utca/Maglódi út és az Új köztemető (Kozma utca) között, mostanra itt is helyreállt a közlekedés.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.07.30.
Megnézve: 1621

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra