
Hatvanezer kérelmező december 24-ig már megkapta a három hónapra járó, összesen hatezer forintos távfűtési támogatást - közölte a kormányszóvivő kedden Budapesten.
Ez azt jelenti, hogy karácsonyig mintegy 340 millió forintot fizetett ki e célra a nyugdíjfolyósító - tette hozzá a sajtótájékoztatón Batiz András.
Mint felidézte, a támogatás 2005 októberétől jár a rászoruló nyugdíjasoknak. Egyszemélyes háztartásban élők akkor igényelhették, ha egy főre jutó bevételük nem haladta meg a - 2005-ben 24.700 forintos - nyugdíjminimum háromszorosát;.
Ha többen élnek egy háztartásban, akkor jogosultak a támogatásra, ha az egy főre eső bevétel alacsonyabb a nyugdíjminimum kétszeresénél.
Akik tavaly november 15-ig benyújtották kérelmüket a település jegyzőjénél, azok egy összegben, októberig visszamenőleg már megkapták a támogatást. Az önkormányzatok december 13-ig hatvanezer kérelmet továbbítottak a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.
A kormányszóvivő kiemelte: továbbra is be lehet nyújtani kérelmeket távfűtési támogatásra, de aki ezután jelentkezik, a juttatást már nem kapja meg visszamenőlegesen. A támogatást januártól havonta, a nyugdíjjal együtt utalják.
Az összeg a téli hónapokban, a fűtési szezonban havonta kétezer, azon kívül havi ezer forintot jelent, így összességében 18 ezer forintot szán a kormány erre a célra - közölte Batiz András.
hirado
2005.12.27. 16:27