> Rekordot döntött a T. Ház

A legtöbb törvényt, összesen 201-et, 1990 óta idén fogadta el az Országgyűlés. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke évzáró sajtótájékoztatóján azt mondta: az idei év jogalkotása megelőzi a korábbi kiemelkedő törvényalkotási évek adatát, 1993-ban például 121, 1997-ben 159, 2000-ben 147 törvényt fogadtak el a honatyák.
A Ház főtitkársága által kiadott, "Előzetes adatok az Országgyűlés 2005. évi tevékenységéről" című kiadvány tájékoztatása szerint a 201 törvényből 76 az újonnan elfogadott jogszabály, míg 125 a törvénymódosítás.
A képviselők 2005-ben 85 ülésnapon összesen 299 döntést hoztak. A 299 döntésből a 201 törvényen kívül 97 országgyűlési határozatot és egy politikai nyilatkozatot fogadott el a törvényhozás. 2002 óta összesen 1017 döntést hozott az Országgyűlés.
A legtöbb törvényjavaslatot a kormány nyújtotta be, a 168 előterjesztést a Ház el is fogadta. Az MSZP-s képviselők a december 11-i állapot szerint 46 törvényjavaslatot nyújtottak be, amiből 17-et fogadtak el; a fideszes képviselők 45 törvényjavaslata közül viszont csak egyet.
Az SZDSZ hat, az MDF 14 javaslatot terjesztett elő, a szabad demokrata javaslatok közül egyet, az MDF-esek közül egyet sem fogadtak el. A kormánypárti és az ellenzéki képviselők hat törvényjavaslatot nyújtottak be közösen, ebből kettőt fogadtak el.
hirado
2005.12.27. 10:43