HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a rendőrség azt a szegedi ügyvédet, aki Magda Marinko tippadóját is eredményesen védte.
Rendszeren lopta a benzint 38 állami vezető sofőrje, akiket azóta elbocsátottak - a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A festmény az akasztói stadionban volt, értéke csaknem 8 millió forint, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.
A gyúlékony anyag miatt a dunafalvai házban betört egy ablak, megégett a fal, és kigyulladt egy redőny, személyi sérülés nem történt.
A lánynak szerelmi viszonya volt egy 40 év körüli férfival, akinek a felesége így büntette meg a tinédzsert.
A most nyilvánosságra került vádiratban szerepel, hogy milyen kegyetlen fajtalankodásra kényszerítették a betegeket a halasi otthonban.
Ha bebizonyosodik, hogy kábítószer jellegű anyagokat árultak fiataloknak, akkor nemcsak az Andrássy úti üzlet tulajdonosa, hanem a bolt dolgozói is börtönbe kerülhetnek.
Letartóztatták a szerdai, rendőrök elleni érdi támadás elkövetőit. A négy férfi egy kocsmázás utáni igazoltatás közben támadt rá két járőrre, akik súlyosan megsérültek.
A 18 éves lányt kórházba kellett vinni, sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.
A privatkopo.hu bűnügyi portál értesülései szerint a rendőröket akkor bántalmazták, amikor egy autó utasait akarták ellenőrizni.
A diáklányt több társa molesztálta, megfélemlítette, a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt rendelt el nyomozást.
Kólásüvegbe töltött barna színű kábítószert szállítottak Kárpátaljára drogcsempészek, akiket egy magyar határőr is segített.
Egy pécsi közértből vitték el a bevételt a rablók, a biztonsági kamerák rögzítették az akciót.
Úgy tudni, az ügyben egy, a CBA franchise-rendszeréhez tartózó abdai cég érintett, a cég két tulajdonosa előzetesben van.
Még nem tudni, mekkora haszonra tett szert a két férfi. Kihallgatásuk után várhatóan õrizetbe veszik őket – tudta meg a Kossuth Rádió.

Első  Előző  Következő  Utolsó