HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Igazságügyi szakértők meghallgatásával kezdődött és a Központi Nyomozó Főügyészséget képviselő ügyész perbeszédének megkezdésével folytatódott a tábornokper.
Apja, anyja és nagyapja bántalmazott és zaklatott szexuálisan négy gyereket, ezért jogerősen 10 és 14 év közötti szabadságvesztésre ítélte őket a Debreceni Ítélőtábla.
A 15 éves fiú a diáktársait fosztogatta és terrorizálta Mezőkövesden.
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a Zalaegerszegi Törvényszéket a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a nagykanizsai rendőrnek az ügyében, akit felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, mert a vád szerint két éve súlyosan bántalmazott egy ittas autóvezetőt.
Két jellegzetes bűncselekménytípust mutattak be kedd délelőtt a BRFK nyomozói. Bár az egyik kifejezetten a szórakozó fiatalokra veszélyes, a másik pedig az egyedül élő idős férfiakra, mégis van, ami összeköti őket. Egyrészt egyre gyakoribbá váltak 2012-ben, másrészt pedig kellő óvatossággal mindkét típus megelőzhető lenne.
Símaszkos rablók törtek rá egy 61 éves férfira bökönyi házában. A három támadót elfogták, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-t.
A zsákot cipelő 16 éves fiút éjjel, a sályi pincesoron próbálták megállítani.
A férfi olyan súlyosan bántalmazta a pszichiátrián egy idős, magatehetetlen betegtársát, hogy a sértett néhány órával később életét vesztette.
A gyanú szerint a két kompolti férfi külföldi munkát kínálva Ausztriába vitt és ott akarata ellenére fogva tartott egy nőt.
A sofőr kiugrott a kocsiból és futva menekült a helyszínről, így a NAV munkatársai csak a csempészárut és a teherautót foglalták le, a sofőrt még keresik.
A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV Zrt.-nek.
Az ügyészség azzal vádolta Szilvásy Györgyöt és Tóth Károly volt szocialista politikust, Dávid Ibolyát és Herényi Károly volt MDF-es politikust, hogy lehallgatott telefonbeszélgetéseket hoztak nyilvánosságra.
Egy 22 éves férfi közösült fiatal féltestvérével, aki még a 12. életévét sem töltötte be.
Egy gépkocsiban bukkantak a holttestre a tűzoltók.

Első  Előző  Következő  Utolsó