HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A 19 éves lány egy temetőbe menekült, de a rendőrség elfogta
A 18 éves fiú előző nap érettségizett és szóváltásba keveredett a sofőrrel, elmenekült, de a rendőrök előállították és kábítószert találtak a szervezetében
Az eddigi információk szerint a bolt tulajdonosát a két támadó megkötözte, majd az összeszedett tárgyakkal elmenekültek a helyszínről
Befejezte az ügyészség a nyomozást, hamarosan jön az iratismertetés, erre 90 nap áll rendelkezésre, majd következik a vádirat
A bűncselekmény során lövés, személyi sérülés nem történt
A rendőrség egy 18 és egy 33 éves férfit gyanúsít a gyilkossággal
Egyre több kihívó fotót töltenek fel a netre magukról a tinédzserek. Ez sokszor csak egy fiúnak szól, pedig a közösségi oldalakat sokkal nagyobb közönség láthatja
Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók a Békés megyei Szarvason - közölte a rendőrség
A nyomozó ügyészek tavaly júliusban tetten érték Varga Gergelyt egy Budapesthez közeli település bevásárlóközpontjánál, amint éppen ügyészként egy büntetőperrel kapcsolatos vesztegetési pénzt vett át
Ahelyett, hogy kiengedik a gyanúsítottat, inkább fogják el az összes gyilkost – követeli a permetezős támadás közben agyonvert Vojkovics Tamás nevelőapja
235 karton adózatlan, moldáv zárjegyes cigarettára bukkantak a pénzügyőrök egy moldáv rendszámú autóban
Életfogytiglani börtönbüntetés várhat a romagyilkosságok feltételezett elkövetőire. A nyomozó hatóság szerint K. Árpád, K. István, P. Zsolt és Cs. István aljas indokból követte el a támadásokat. Egyikük védője azt állítja: védence az indítékokról nem vallott a hatóságoknak
Véget ért a bizonyítási eljárás. Több helyszíni bizonyítási kísérletet is tartottak, néhol biztonsági okokból akár egész településrészeket is ki kell ürítenie a rendőrségnek - számol be a Népszava
A sértettet kórházba szállították
Férfinak öltözött nő akart kirabolni egy pénzintézetet

Első  Előző  Következő  Utolsó