A legtöbb epeköves beteg elhízott, és ez nem véletlen, hiszen a kövek képződését elősegíti az egészségtelen életmód, a mozgáshiány, a rostszegény, viszont zsírban, kalóriában gazdag táplálkozás. Bár a lefogyás önmagában nem gyógyítja meg az epekövességet, a panaszok csökkennek, akár el is múlhatnak. Az egyik legfontosabb feladat tehát csökkenteni az energiabevitelt, de az össz-kalóriamennyiség sem haladja meg az eddig fogyasztott felét.
Elsősorban az elfogyasztott zsiradék mennyiségét kell a minimálisra korlátozni. A zsírszegénység nem azt jelenti, hogy elegendő a sertészsírt növényi olajra cserélni. Minden fajta zsiradék, tehát az olaj és a margarin is káros az epeköves beteg számára. Ugyancsak ügyelni kell a rejtett zsírokra. A tejszínhabos, vajkrémes tortáknál még csak-csak szembetűnő, hogy sok zsiradékot tartalmaznak, de más a helyzet a vajas kekszek, a csokoládé, a gyümölcskrémek esetében. Az édességekről – minden szempontból – jobb, ha egy időre teljesen lemond. Az édességigényt tökéletesen kielégítik a naponta fogyasztott friss, nyers gyümölcsök.
Kerülendő az egyszerre fogyasztott nagyobb mennyiségű táplálék. Ha többször, de kevesebbet eszik, nem készteti epehólyagját erős összehúzódásra, így csökken az új kövek keletkezésének esélye is. Ugyanakkor ezt a kevesebb táplálékot több alkalomra kell elosztani. Célszerű napjában ötször-hatszor is enni, de mindig keveset!
SZÉKELY ALMÁS HÚS
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg sovány, kicsontozott sertéskaraj, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj, 2 jonatánalma, 1/2 dl húsleves, kockából, 1 evőkanál vágott petrezselyem
Elkészítés: A húsról minden zsiradékot leszedünk. Sóval, kevés fehér borssal bedörzsöljük. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. Megforrósítjuk a vajat, mindkét oldalon megpirítjuk benne a húst. A húst kivesszük a serpenyőből. A visszamaradt vajon üvegesre pároljuk a hagymát. Az almát meghámozzuk, felszeleteljük, hozzáadjuk a hagymához, és felöntjük a levessel (vagy vízzel). Visszatesszük a húst, és fedővel lefedve 5 perc alatt összepároljuk. Frissen vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Héjában főtt burgonya illik hozzá.
_____________________________________________________________________________
PULYKAMÁJ ZÖLDBORSÓVAL
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg pulykamáj, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl tej, 50 dkg zöldborsó (mélyhűtött vagy konzerv), 1 fej vöröshagyma, 1 dkg vaj, 1 csokor vágott petrezselyem
Elkészítés: A májat megmossuk, vékonyabb csíkokra vágjuk. A fokhagymát meghámozzuk, összezúzzuk, a tejbe keverjük, és beletesszük a májat. Legalább 1 órát pácoljuk. A zöldborsót sós vízben vagy gőzben megpároljuk (a konzervet lecsepegtetjük). A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. Megforrósítjuk a vajat, üvegesre pároljuk benne a hagymát. Lecsöpögtetjük a májat, a hagymához adjuk. Megpirítjuk, ha kész, megsózzuk. A zöldborsót jól lecsöpögtetjük, összekeverjük a hagymás májjal, a frissen vágott petrezselyemmel, és összemelegítjük.
_____________________________________________________________________________
KARIBI CSIRKEMELL
Hozzávalók 4 személyre: 1 evőkanál ketchup, 2 teáskanál méz, 1 teáskanál mustár, 1 késhegynyi paprikakrém, 1 gerezd fokhagyma, 2 csirkemellfilé
Elkészítés: A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A ketchupban elkeverjük a mézet, a mustárt, a paprikakrémet, a zúzott fokhagymát, és kevés sót. A húst megmossuk, kissé kiveregetjük, és megkenjük a fűszerkrémmel. Lazán alufóliába tekerjük, és forró sütőben kb. 20 percig sütjük. A sütés végén a fóliát szétnyitjuk, és a húst kissé megpirítjuk. Salátával körítjük.
_____________________________________________________________________________
VADAS KARFIOL
Hozzávalók 4 személyre: 1 csokor leveszöldség, 1-2 teáskanál cukor
1 teáskanál vadas fűszerkeverék, 1 teáskanál mustár, 1 babérlevél, 1 evőkanál citromlé, 1 fej karfiol
Elkészítés: A leveszöldséget megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk, és sós vízben megfőzzük (még jobb, ha húslevesben főtt zöldséget használunk fel). Ha megfőtt, leszűrjük, a zöldséget pürésítjük. Közben rózsáira szedjük, megmossuk a karfiolt, és bő vízben puhára főzzük. Leszűrjük. Teflonlábosban, állandóan kevergetve karamellizáljuk a cukrot, majd belekeverjük a zöldségpürét. Sóval, borssal, vadas fűszerkeverékkel, a mustárral, a babérlevéllel, a citromlével ízesítjük és összefőzzük. Ha szükséges, zöldségerőlevessel hígítjuk. A mártásba tesszük a karfiolrózsákat, összemelegítjük, és tálaljuk.
_____________________________________________________________________________
FÓLIÁBAN SÜLT HAGYMA
Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy fej vöröshagyma, néhány friss rozmaringlevél, 2 evőkanál olaj
Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felül kereszt alakban kissé bevágjuk és szétnyitjuk. A sütőt 220 fokra (gázsütő 4. fokozat) előmelegítjük. Vékonyan kiolajozunk négy 20 x 20 cm-es alufólia lapot, és a középre ültetjük a hagymákat. Meghintjük sóval, borssal és apróra vágott rozmaringlevéllel. Néhány csepp olajjal meglocsoljuk. A fóliát felül lazán összefogjuk. A forró sütőben kb. 45 percig sütjük. Párolt húsok, halak mellé, köretként tálaljuk.
_____________________________________________________________________________
DIÓS UBORKASALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 5 dkg mazsola, 1 nagyobb kígyóuborka, 1/2 szál póréhagyma, 5 dkg dióbél, 1 gerezd fokhagyma, 2 dl joghurt, 2 teáskanál felaprított, friss bazsalikomlevél, 1 teáskanál felaprított, friss mentalevél
Elkészítés: A mazsolát meleg vízbe áztatjuk, majd lecsöpögtetjük. Az uborkát megmossuk, szeletekre vagy kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, a diót durvára aprítjuk. Salátástálban mindet összekeverjük. A fokhagymát meghámozzuk, összezúzzuk. A joghurt tetejéről leszedjük a vékony zsírréteget, a fokhagymával, a bazsalikom- és mentalevéllel, sóval ízesítjük, és a salátára öntjük.
_____________________________________________________________________________
MANDULAHABOS ŐSZIBARACK
Hozzávalók 4 személyre: 8 fél őszibarack (konzerv), 4 tojásfehérje, 4 dkg darált mandula, 1 evőkanál édesítőpor, 1 dkg vaj
Elkészítés: Az őszibarackot lecsepegtetjük. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. Nagyon keményre felverjük a tojásfehérjét, belekeverjük a darált mandulát és az édesítőszert. A gyümölcsöket kivajazott tűzálló tálba fektetjük, rásimítjuk a mandulahabot, és forró sütőben szép rózsaszínűre sütjük.
(Forrás: Mindmegette)