Hogyan élnek az indiai nők? Erre a kérdésre éppen olyan nehéz lenne válaszolni, mint arra, hogyan élnek Amerikában vagy Európában. Hiszen vannak indiaiak, akik távolabb élnek egymástól, mint London fekszik Moszkvától.
Hagyományok fogságában
India talán az egyetlen olyan ország a földön, ahol az emberek egyszerre élnek a múltban és a jelenben. Nem folyik küzdelem a régi és az új között. Felépül az egyik, és megmarad a másik. Van hely, tér, idő mindegyik számára. S ez különösen igaz, ha a nők helyzetét nézzük. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy lány a Harvardon végezzen, valamely multinacionális cég indiai leányvállalatát vezesse, hetente röpködjön Londonba és Amerikába. Azonban amikor otthon van modern irodájában egyedül, és titkárnője behozza az ebédjét, miközben e-mailjeit nézegeti számítógépe monitorján, kicsi fémtányérkákból ujjaival veszi ki a falatokat, és puszta kézzel eszik.
Odahaza természetesnek tekinti, hogy férje, akivel a szülei által tízéves korában elrendezett házasságában él, esténként felmegy a háznak abba a kis szobájába, ahol Visnu isten áll egy polcon, és áldozatot mutat be a szobor előtt. Indiában egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy miközben az ország miniszterelnöke hosszú időn keresztül egy nő volt, ráadásul egy elvált asszony, az újságok bűnügyi rovataiban időről időre olvasni egy ősi szokás továbbéléséről, miszerint férje halála után a feleséget elhunyt urával együtt égették el a temetési máglyán.
A világos bőr a legértékesebb
India a világ hetedik legnagyobb területű és második legnépesebb országa. És természetesen a benne élők nem Indiának hívják. Legtöbbször Bháratnak nevezik.
Indiai vallás sincsen. Vannak Indiában hinduk, muzulmánok, szikhek, keresztények és sokan mások. De a hindut és a muzulmánt vagy a szikhet nem az különbözteti meg egymástól, hogy miféle isteneket milyen templomokban imád, miként imádkozik az örökkévalóhoz.
Az életvitelük más, a szokásaik, az ételeik, a ruházatuk. És persze a családnevük, amely pontosan jelzi, az ország melyik részéből s mely kasztjából származnak. Indiai nyelv sincs. Egy népszámlálás adatai szerint 1652 nyelven beszélnek. Az egyetlen azonban, amelyet valamennyire mindenhol értenek, az angol.
Nagyon kevés dolog van Indiában, amely a hatalmas ország minden részében igaz. Az egyik ezek közül az, hogy a világos bőr az előkelő származás alapja. A társadalom hagyományos értékrendjében az északi, magas növésű és világos bőrszínű indoárja népek a sötét bőrű és alacsony déli dravidák felett állnak. Ez a különbözőség a társadalmat még mindig jellemzi. A házasságok megkötésekor minél fehérebb a bőre, annál értékesebb a menyasszony.
A szex nem tabu
India zavarba ejtő. Ezer évvel ezelőtt az ország közepén, távol a fontos utaktól, a folyóktól, kietlen, száraz földeken, amelyeken ma is csak éhány házacska kapaszkodik meg, egy Kadzsuraho nevű falucska mellett felépítettek nyolcvanöt templomot. A falaikon látható jelenetek rettenetes zavarba ejtik a mai, meglehetősen prűd Indiát.
A templomfalakon látható csoportos szex, a földöntúli gyönyör, amit a testi örömök láthatóan nyújtanak, egy pornólapban fel sem tűnik. De egy ezeréves templom falán! Valószínű, hogy India abban a korban, amikor a Kadzsuraho melletti templomok épültek, az ázsiai Eldorádó volt. Lakói gazdagok voltak, a föld virágot és gyümölcsöt bőséggel adott. Az asszonyok elzárkózása még nem vetett árnyékot a nemiségre, a gazdagon felékszerezett emberek vidámak voltak, kivették részüket a lakomákból, a vadászatokból, szerették a zenét és a táncot. Akkoriban Indiában a hit követelte szokások és a világi élet között nem voltak éles határok. A templom egyszerre volt szentély, gyülekezőcsarnok, fürdő, színházterem, klub vagy történetesen istálló.
Indiában a harmadik évezred elején is természetes még, hogy baráti összejövetelek alkalmával a férfiak és nők külön szobában beszélgetnek, az asztalhoz külön csoportokban ülnek, s olykor még a nagyvárosokban is illetlenségnek számít esküvő előtt nyilvános helyen fiúnak és lánynak randevúzni. Ez azonban csupán látszatprüdéria. A hinduk szerint ugyanis a szex az élet egyik öröme, amit megfelelő helyen és időben, de gyakorta kell végezni. A szent iratok szerint a nők nyolcszor annyira élvezik a nemiséget, mint a férfiak. Ezért a frigiditás Indiában szinte ismeretlen. A szenvedély hatalma erős fegyver a nők kezében.
Tekintsd meg képgalériánkat!
Mennyasszony megrendelésre
Az indiai házasságok jelentős részét még ma is a szülők rendezik el. Mert a házasság nem két ember, hanem két család szövetsége. Az indiaiak szerint a jó házasság alapja az azonos neveltetés, vallás, életmód, étkezési szokások és a biztos anyagi helyzet. A szerelem, a vágy a nászéjszaka után ébred. A házassági szerződést még ma is tizenöt évnél fiatalabb gyermekek között kötik meg, de csak a pubertás után lesz frigy.
Ám a reggeli lapok házassági hirdetéseiben már egyre gyakrabban látható, hogy fiatal és sikeres nők és férfiak keresik a párjukat. Feltétel azonban ma is, hogy az illető kasztban, vagyonban, vallásban, iskolázottsági szintben hozzájuk illő legyen, és az is, hogy a horoszkópjuk stimmeljen. Házasságkötés után az asszony legtöbbször a férje házába költözik. Amíg ott él, anyósa parancsol neki. Új otthonában férjével mások előtt nem beszélhet. Urát nevén nem szólíthatja, az utcán mögötte kell mennie. Azonban joga van sok mindenre, amire a nyugati asszonyoknak nincs.
Joga van arra, hogy a nagycsalád vagyonából férje és ő megkaphassák az őket megillető részt, hogy új otthont teremthessenek. De joga van például arra is, hogy férje őt éjszaka meglátogassa és kielégítse. Amint a fiatalok külön házba kötöznek, a nők válnak saját házuk, a gazdaságuk uraivá. Minden kérdésben ők döntenek. Indiában a nőket mindig is különleges tisztelet övezte. Nyugodtan utazhatnak, sétálhatnak ma is egyedül.
Színek a testen
Házasságkötéskor két-három nő is festi a menyasszonyt. A hennafestéskor kizárólag kézre és lábra kerülhet minta. A talp kiemelt hely: a szent találkozás színtere, itt érintkezik egymással test és föld. Az indiaiak a test köldökön felüli részét isteniként, az alatta lévőt földiként kezelik. A test festése közben népdalokat énekelgetnek.
A testfestés a kapcsolattartás egyik formája, főleg a nők között. Ilyenkor könnyebben megnyílnak, s a mélyebb beszélgetések szerelemről, férjekről, gyerekekről, az élet dolgairól folynak. Az indiai nők többségének igen fontos a test és a haj ápolása, a sietség nélküli készülődés, a csendes várakozás, a mosoly, a nyugalom.
Egy hagyomány szerint a leendő asszonynak semmiféle házimunkát nem kell végeznie mindaddig, amíg le nem kopik bőréről a henna. A nők társadalmi státusuk vagy vallási hovatartozásuk szerint különféle színeket használnak, melyeknek szimbolikus jelentésük van. A vörös a tűz, a narancsszín a felkelő nap, az okker a vér, a rózsaszín a föld színe. Az élénkpiros csík a hajon azt jelzi, hogy az asszony férjezett.
(nana)