HIRDETÉS
HIRDETÉS

A brit miniszterelnök szerint tragédia lenne, ha a csütörtöki skóciai népszavazás eredményeként Nagy-Britannia szétszakadna.

David Cameron, akivel a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap készített interjút, hangsúlyozta ugyanakkor: demokratikus országot vezető demokrata politikusként döntött, amikor beleegyezett a skót függetlenségi népszavazás megtartásába, tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság egyik nemzete olyan kormányt választott, amelynek politikai programjában szerepelt a referendum kiírása.

Cameron a szerdán ismertetett interjúban úgy vélte, hogy Skócia ma valószínűleg még közelebb állna az elszakadáshoz, ha ő annak idején elutasítja a népszavazás megtartását.

Igennel válaszolt ugyanakkor arra a kérdésre, hogy fel szokott-e riadni az éjszaka közepén "hideg verejtékben úszva" a vereség lehetősége miatt. "Az eszem, a szívem és a lelkem is azt mondja, hogy tragédia lenne, ha az Egyesült Királyság felbomlana" - fogalmazott.

A brit kormányfő tagadta, hogy a skóciai függetlenségellenes kampányt irányító szervezet, a Better Together (Jobb együtt) negatív kampányt folytatott volna, és ezért törtek előre rendkívüli mértékben az elszakadást pártoló erők. Cameron szerint a Better Together teljesen jogosan csak válaszokat szeretett volna kapni az olyan horderejű kérdésekre, mint például az, hogy milyen fizetőeszköze lenne függetlenség esetén Skóciának, milyen lenne stabilitási és biztonsági helyzete, és mi történne EU-tagságával.

Cameron elismerte ugyanakkor, hogy nem tudja, mi okozta a függetlenségpártiak támogatottságának hirtelen megugrását a kampány utolsó időszakában. "Nem vagyok közvélemény-kutató, így nem tudok magyarázatot adni a közvélemény-kutatási eredményekre" - mondta. Hozzátette azonban: véleménye szerint a függetlenségpárti kampányt irányító Yes Scotland szervezet "érzelmekre ható érveket hozott elő, válaszok nélkül", a Better Together ezzel szemben nagyon jól megalapozta saját érvrendszerét.

David Cameron szerint a skóciai üzleti szféra vezetői közül sokan azért nem merték nyilvánosan kifejteni ellenérzésüket a skót függetlenséggel szemben, mert a skót kormány és a Yes Scotland megfélemlítette őket. Kijelentette: "közvetlen tapasztalatból" tudja, hiszen üzleti vezetőkkel tartott megbeszélésein hallotta, hogy amint szót emeltek a skót függetlenség ellen, azonnal telefonált nekik "valaki", és megfenyegette őket, hogy "nehéz dolguk lesz", ha kormányzati megbízáshoz akarnak jutni.

Ez meglehetősen széles körű és aggasztó tapasztalat - mondta a brit miniszterelnök.

MTI

Feltöltve: 2014.09.17.
Megnézve: 1610

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra