HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kérészéletű slágerek voltak, vannak és lesznek. A legidegesítőbb bennük az, hogy nem lehet előlük menekülni. Meg az, hogy százmilliók imádják, aztán ahogy jönnek, úgy tűnnek el a semmiben. És hirtelen baromi kínosak lesznek.

Valósággal berobban. Hiper-mega-világsláger lesz. A zenei rádiók négyszer játsszák reggel nyolc és este nyolc közt. Minden második mobil így csörög. A YouTube-on naponta százezrek nézik meg a klipjét. Még a celebek is erre ropják a showműsorban.

Aztán hirtelen, mintha elvágták volna, véget ér a hihetetlen felhajtás körülötte. Amilyen gyorsan felfutott, olyan hirtelen zuhan az érdektelenség és feledés mélységes mély kútjába. Fél év múlva már egyenesen kínos, ha megszólal valahol. Sőt, ha szóba hozzák, az is.

Azokról a gyorséttermi kajákhoz hasonlatos, gyorsfogyasztású slágerekről beszélünk, amelyek rövid népszerűségük idején a csapból is folynak, ám mégsem vonulnak be a pop- vagy rocktörténelem veretes alkotásai közé. Nem is csoda. Mert olyan egyszer használatosak.

És cikik. Kínosak. Legtöbbször egyébként nem csak utólag, hanem az első perctől kezdve. Ilyen nagy, popipari atomcsapásokat szedtük össze az elmúlt 25 évből – teljesen önkényesen.



2012: Gangnam Style

A dél-koreai rapper, PSY ajándékozta meg vele az emberiséget. A csecsemők is erre rugdalóztak a babakocsiban, nem létezett hazai gyártású tévéműsor, amelyben valamilyen motívumként ne jelent volna meg. A szám a szöuli puccos negyed, a Kangnam és az ott élők szatírája, de talán nem sértünk meg senkit azzal, ha azt mondjuk: nem erre érzett rá a nyugati nagyközönség, amikor megőrült érte.



2011: Mizu

Két kicsi legó. Sokat hezitáltunk, de Fluor Tomi jótéteményéről ennél többet inkább nem mondanánk.



2008: Pokerface

Ezzel a számmal született meg a Lady Gaga-brand. Nem nagyon lehetett úgy három megállót menni a budapesti 4-es-6-os villamoson, hogy ne szólalt volna meg valakinek így a mobilja. Ma kinek csörög így?



004: Dragostea din teï

Nehéz magyarázatot találni arra, amikor egy O-Zone nevű, románul éneklő, moldáviai nyálbanda „Szerelem a hársfáktól” című száma – és annak enyhén szólva szánalmas videoklipje – világsláger lesz. Az még nagyjából érthető, hogy a románokkal hagyományosan rokonszenvező franciáknál miért volt 15 hétig első helyen, na, de, hogy Magyarországon miért numa-numáztak az emberek? S hogy Új-Zélandon és Dél-Koreában hogyan került fel a slágerlistára?
Itt van büntetésből a refrén írásban is:

Vrei să pleci dar nu mă, nu mă iei,
nu mă, nu mă iei, nu mă, nu mă, nu mă iei.
Chipul tău şi dragostea din tei
mi-amintesc de ochii tăi.



2002: The Ketchup Song (Aserejé)

A szám, ami az évezred elejének táncőrületét megteremtette. A spanyol (córdobai) Las Ketchup lánybanda tagjait jó volt nézni, úgyhogy a férfinépesség kevésbé volt ideges, amikor kétóránként lement a klip valamelyik zenetévén. Akkoriban még három nővér, Lola, Lucía és Pilar alkotta a csapatot, 2006-ban csatlakozott hozzájuk Rocío Muñoz is. Tud valaki más ismertebb számot tőlük?



1995: Scatman

Szegény, megboldogult John Paul Larkin, alias Scatman John tisztes jazzmuzsikus volt, mégis egy ronggyá játszott dance-slágerrel lett világhíres. Ami amúgy egy fogyatékosságát, a dadogását fordította előnnyé. Ezt többen kajálták, mint jazz-zongoristaként kiadott, 1986-os lemezét.



1995: Captain Jack

Erős év volt a 95-ös… Az évtized a virágkora volt az eurodance műfajnak (is). Az idehaza is felfutó klubokban ugyanolyan eksztázisban tombolt erre a számra a patacipős, levegőt szeletelő és sípot fújkáló ifjúság, mint az azonos nevű német együttes szülőhazájában. Bármelyik Scooter-klasszikussal pariban volt.



1994: Cotton Eye Joe

Amennyire hálásak lehetünk a svédeknek az ABBA-ért, a Roxette-ért, de még az Ace Of Base-ért is, annyira büntettek a Rednex nevű bandával, és annak bizarr country-mulatós számával. Bár állítólag az egész paródia és fricska akart lenni…



1989: Lambada

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján nem volt Magyarországon iskolai bál és vállalati muri, amin ne ment volna le hatszor az egyébként nem is brazíliai, hanem franciaországi Kaoma együttes slágere. Az amúgy koppintásból (plagizálással) született, latinos popdal aztán óriási lambadatánc-őrületet váltott ki a Földön. Szó mi szó, jóval erotikusabb mozdulatokat kívánt meg, mint egy Depeche Mode-szám.



A teljesség igénye nélkül... :)

borsonline

Feltöltve: 2014.04.24.
Megnézve: 2179

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra