HIRDETÉS
HIRDETÉS

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Avigdor Liberman védelmi miniszter jóváhagyta 2500 újabb telepeslakás felépítését Ciszjordániában - jelentette a helyi sajtó kedden.

“Építkezünk, és építeni is fogunk” – jelentette ki Netanjahu a döntés után a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint. Az új telepeslakásokról szóló jóváhagyás két nappal követte az izraeli kormányfő Donald Trump amerikai elnökkel folytatott vasárnapi telefonbeszélgetését.

Az építkezések célja: a lakhatási igények kielégítése

“Visszatérünk a normális élethez Ciszjordániában” – hangoztatta Avigdor Liberman, hangsúlyozva, hogy az építkezések célja a “lakhatási igények kielégítése”. A védelmi tárca szerint az új otthonok többségét azokban a nagyobb ciszjordániai települési övezetekben húzzák fel, amelyek a kétállami megoldás, vagyis a palesztin állam megszületése után is Izraelben maradhatnának területcserék révén, 1967 előtt is Izraelhez tartozó területek átadása fejében.

A Háárec című újság honlapja azonban ezt megkérdőjelezte, szerintük az építkezések tervezett helyszínei kívül esnek ezeken a telepes blokkokon. Az új lakások közül a legtöbb, kilencszáz, az Ariél nevű telepesvárosban épül fel. Száz új lakóegységet azon a Bét El nevű telepen fognak létrehozni, amely nem része egyik települési övezetnek sem, s amelynek Donald Trump 2003-ban tízezer dollárt adományozott a telepeseket támogató David Friedman nevű barátja tiszteletére, akit az Egyesült Államok izraeli nagykövetévé jelölt néhány héttel ezelőtt.

Több lakásépítési terv lett jóváhagyva

A Bét Elben, a szélsőséges telepesek egyik fellegvárában működő jesiva, vagyis zsidó vallási iskola 2013-ban húszezer dolláros adományt kapott a Kushner családtól, Donald Trump vejének családjától – jelentette a Háárec még decemberben. Ez már a második nagyszabású izraeli lakásépítési terv jóváhagyása az 1967-ben elfoglalt területeken a választási kampányában az izraeli telepespolitikával elnéző álláspontot hirdető Donald Trump beiktatása óta.

Előzőleg vasárnap Jeruzsálemben jelentették be 566 új otthon megépítését a város keleti felében, az egykor Jordániával érvényes tűzszüneti vonalakon, a “zöld vonalon” túl, az 1948 és 1967 között Jordániához tartozó területeken. A frissen bejelentett építkezési terveket már régóta a fiókokban őrizték, de a várható nemzetközi, elsősorban amerikai tiltakozástól tartva az utóbbi években az építkezések jelentős részét befagyasztották.

Többen elítélik az izraeli telepeslakások létrejöttét

Barack Obama elnöksége idején Washington élesen bírálta az izraeli vezetést az 1967-ben elfoglalt területeken folyó építkezések miatt. Az utóbbi évtizedekben hasonló véleményen voltak az amerikai demokrata és a republikánus vezetők egyaránt, mert úgy vélték, hogy a ciszjordániai építkezések megcsonkítják a jövendő palesztin állam területét, és ezzel megnehezítik a béke megteremtését.

A Palesztin Hatóság kedden elítélte az újabb izraeli telepeslakások bejelentését. Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője kijelentette, ahogy az új tervek csapást próbálnak mérni a térség nyugalmára, valamint elősegítik a szélsőségeseket és a terrorizmust. Az izraeli kormány “felbátorodott Donald Trump amerikai elnök révén”, hogy további zsidó telepeslakásokat építsen a palesztin területeken – mondta Száeb Erakat, a Palesztin Hatóság főtitkára az AFP francia hírügynökségnek Rámalláhban. “A nemzetközi közösségnek haladéktalanul felelősségre kell vonnia Izraelt azért, amit itt tesz” – tette hozzá.

Az ENSZ közölte, elítél minden egyoldalú lépést, amely meggátolja a kétállami megoldás létrejöttét. “A főtitkár számára nincs alternatívája a kétállami rendezésnek” – közölte Antonio Guterres szóvívője. Stéphane Dujarric hangsúlyozta, hogy nem változott az ENSZ álláspontja a ciszjordániai és a kelet-jeruzsálemi zsidó telepek építéséről. Határozottan elítélte az izraeli kormány döntését Törökország is, és arra szólította fel, hogy vessen véget “problematikus” gyakorlatának, mert az rombolja a kétállami megoldás vízióját.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.01.24.
Megnézve: 896

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra