HIRDETÉS
HIRDETÉS

Matteo Renzi olasz kormányfő szerda este benyújtotta lemondását Sergio Mattarella köztársasági elnöknek - jelentette az ANSA hírügynökség.

Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök felkérte Matteo Renzi lemondott kormányfőt, hogy ügyvivőként vezesse a kabinetet, mialatt lefolytatják a konzultációkat az új kormány megalakításáról - közölte szerda este az elnöki sajtóiroda.

A konzultációkat csütörtök este kezdik meg, és szombat délutánig le kell zárni a megbeszéléseket.

A várakozások szerint az államfő a Renzi-kabinet vagy a kormányzó baloldali Demokrata Párt valamely tagját kéri fel kormányalakításra. Olaszországban a következő parlamenti választások 2018-ban esedékesek, de sok politikus előrehozott választásokat szorgalmaz.

Vasárnap közölte, hogy távozik

Az olasz kormányfő bejelentette, hogy lemond az alkotmányos reformokról szóló vasárnapi népszavazáson elszenvedett veresége miatt. A referendumon a többség elutasította kormányfő javaslatait a bürokrácia csökkentéséről.

A Renzi által kezdeményezett reformtervek egyebek között szerepelt, a hatalmat összpontosítsák a kormány kezében úgy, hogy korlátozták volna a parlament és a régiók vétójogát. A kezdeményezés bírálói a reformok demokráciaellenesek, míg annak támogatói azt mondták, hogy elősegítette volna a hatékonyabb kormányzást.

Ugyanakkor sokak szerint a népszavazás valójában Renzi eddigi tevékenységének megítéléséről szólt.

origo.hu

Feltöltve: 2016.12.08.
Megnézve: 1257

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra