HIRDETÉS
HIRDETÉS

Világtörténelmi jelentőségű volt 1956 forradalma és szabadságharca - mondta a pénteken a földművelődésügyi miniszter Bükkábrányban.

A földművelésügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és a bükkábrányi képviselő-testület közös ünnepi ülésén úgy fogalmazott: a magyarság számára meghatározó forradalom a világ és Európa történelmének is jelentős eseménye volt.

A magyarság évtizedes megaláztatás, testi és lelki szenvedés, gyötrés után kezébe vette sorsát. “A világ visszafogott lélegzettel” figyelte a forradalmárok küzdelmét, lelkesedésüket, elszántságukat, bátorságukat, azt, hogy szembeszálltak a Szovjetunióval. Fazekas Sándor szólt arról is, hogy 1956 elérte céljait, hiszen hozzájárult a magyarság újjászületéséhez, a szabadsághoz, lényegében a rendszerváltáshoz. Kelet-Európa népei is 1956-nak köszönhetően vették kezükbe sorsukat, így történt ez a prágai tavasz idején vagy a lengyel Szolidaritás harca során – jelentette ki.

Azt mondta: a magyarság a korábbi évszázadokban is felkeléssel válaszolt arra, ha olyan sérelmek érték, amelyek már elérték az elviselhetetlen fokot. Így történt 1956-ban is, amikor – először a történelemben – felkelt és összefogott az ország a kommunizmus és a szocializmus világrendje ellen. Az a felkelés egyúttal szabadságharc is volt – szögezte le.

Országgyűlési képviselő: 56 hősi a hétköznapok hősei

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a történelem sokszor bebizonyította, hogy szabadság és igazság nélkül lehetetlen élni, a magyar nép többször hitet tett emellett, és így tett 1956-ban is. Majd’ egy évtizede tartó diktatúrát elégeltek meg az akkoriak, a magyarok azt akarták, ami minden nemzet méltóságához hozzátartozik, hogy visszakapják saját sorsukat, jövőjüket, szabadságukat.

Hangoztatta: 56 hősei, a hétköznapok hősei ma már méltó helyre kerültek a magyar történelemben, a nemzeti emlékezetben. 1956 hősei ugyanakkor azt várják a maiaktól, hogy hűek legyenek az általuk képviselt értékekhez, és továbbvigyék azt a hitet és egységet, amelyért életüket áldozták. Azok a napok, hónapok bebizonyították, hogy van értelme az áldozatnak, a bátor és hősies kiállásnak, az erkölcsi kiállásnak – tette hozzá.

Tállai András úgy fogalmazott: 1956 egyúttal világtörténeti esemény is volt, kezdete a kommunista világuralom erkölcsi összeomlásának, és hozzájárult Európa újraegyesítéséhez.

hirado.hu


Feltöltve: 2016.10.22.
Megnézve: 1322

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra