HIRDETÉS
HIRDETÉS

Húsz órával a szombat esti, Teréz körúti robbantás után először adott részletesebb, hivatalos információkat a történtekről Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A legfontosabbak röviden.

Szándékos robbantás történt szombat este a Teréz körúton. A robbantás célpontjai a rendőrök és a rendőrség voltak. Ki akarták végezni őket, mondta Papp Károly országos rendőrfőkapitány.
Házi készítésű bomba robbant, amiben repeszképző anyagok is voltak.

A robbantással egy 20-25 év körüli, 170 cm magas férfit gyanúsítanak, aki világos színű horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselt.
Nettó tízmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a tettes kézre kerítésére.

A rendőrség hajtóvadászatot indított ellene. Papp Károly azt mondta: meg fogják találni az elkövetőt, az ügyön jelenleg is több száz rendőr dolgozik.

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel azt nem árulta el az Indexnek, hogy a tettes Magyarországon vagy külföldön lehet-e.

Eddig 145 térfigyelő kamera felvételét foglalta le a rendőrség, amelyeket most elemeznek. Az ügy felderítésében együttműködnek a Terrorelhárítási Központtal, a polgári titkosszolgálatokkal és a Nemzeti Védelmi Szolgálattal.

A két megsérült rendőrjárőr ezen a szakaszon teljesített szolgálatot. Szombat este nem hívásra mentek oda, és nem kaptak utasítást sem intézkedésre. Nem konkrétan egyik vagy másik rendőr volt a célpont a párosból, az elkövető rendőröket akart felrobbantani.

A sajtótájékoztató elején bejátszották azokat a hangfelvételeket, amelyeken a robbanás után az egyik sérült rendőr rádión kér segítséget. Ezen annyi volt, hallható, hogy "Segítség, két rendőr megsérült!", "Egy rendőr eszméletlen, segítség, segítség!", "Azonnal küldjétek a mentőt, nyaksérült az egyik kolléga, nyaksérült!"

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, a nemzetközi vonatokon és a közúti határátkelőkön a rendőrség szigorított ellenőrzést vezetett be, különös tekintettel a robbanószerekre.

Az országos rendőrfőkapitány arra a kérdésre nem válaszolt, hogy terrorcselekmény történt-e. Csak azt mondta: 7 lehetséges verziót állítottak fel lehetséges indítékára.

Mivel rendőröket akartak megölni, az ügyet hétfőtől a Központi Nyomozó Főügyészség veszi át, jelentette be Keresztes Imre fellebbviteli főügyészségi ügyész.

A két sérült rendőr állapota stabil. A műtétek után intenzív osztályon ápolják őket.

A rendőrség zöld számot üzemeltet, erre eddig 14 bejelentés érkezett. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik a robbanás helyszínén vagy annak közelében tartózkodtak. Telefonálni lehet az ingyenesen hívható 06-80-620-107 telefonszámon, illetve a 107-es vagy a 112-es nemzeti segélyhívó telefonszámokon.

index.hu

Feltöltve: 2016.09.25.
Megnézve: 1239

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra