HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egy július 27-én rendezett reprezentatív felmérés szerint, amit a Die Welt című lap és az N24 hírtelevízió megbízásából készült, a németek 57 százaléka az utóbbi napok támadása után úgy látja, megbukott a kancellár menekültpolitikája, és az is többségi vélemény, hogy a kancellár nem veszi elég komolyan a lakosság aggodalmait. Az is kiderült azonban, a németek biztonságérzete nem változott a merényletek hatására.

A többség, 61 százalék azt mondta, hogy éppen annyira érzi magát biztonságban, mint a würzburgi és az ansbachi merénylet és a müncheni vérengzés előtt. A németek kétharmada nem akar változtatni mindennapi életvitelén a merényletek, támadások miatt. Ugyanakkor 20 százalékuk elkerüli a tömegrendezvényeket a terrorveszély miatt, és 10 százalékuk elővigyázatosságból nem utazik tömegközeledési eszközzel. Ugyancsak nagyjából minden tízedik német szigorúbb szabályokat ír elő gyermekeinek, hogy jobban óva őket – ismertette a felmérést hírportálján a Die Welt.

A pártok támogatottságában nincs számottevő elmozdulás az egy héttel korábbihoz képest az Emnid közvélemény-kutató cég által készített felmérés szerint. Az Angela Merkel vezette jobboldali CDU és bajor testvérpártja, a CSU szövetsége a szavazatok 35 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, ami nem jelent változást. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) választói támogatottsága 1 százalékponttal 23 százalékra mérséklődött.

A Bundestag ellenzéki oldalán a Baloldal 1 százalékponttal erősödve 10 százalékponton áll, a Zöldek pártja 12 százalékon stagnál. Nem változott a parlamenten kívüli nagyobb pártok támogatottsága sem, az Alternatíva Németországnak (AfD) 10 százalékon, a liberális FDP 5 százalékon áll. A reprezentatív felmérést július 27-én végezték, ezer ember megkérdezésével.

10 napjak kezdődött az erőszakhullám

Július 18-án Würzburgnál egy bizonytalan személyazonosságú menedékkérő megsebesített öt embert. Rárontott a rendőrökre is, ezért lelőtték. Július 22-én egy 18 éves iráni-német állampolgár Münchenben kilenc embert agyonlőtt, majd végzett magával. Július 24-én egy 27 éves szíriai férfi – akinek menedékkérelmét elutasították – felrobbantotta magát Ansbachban, egy fesztivál közelében; a férfi életét vesztette, tizenöten megsebesültek.

A hatóságok szerint a würzburgi és az ansbachi eset iszlamista terrortámadás lehetett, a müncheni vérengzés pedig valószínűleg az elkövető szélsőjobboldali, rasszista meggyőződésére vezethető vissza.

Nem csökkent a munkanélküli menekültek száma

Németországban tovább emelkedett a munkanélküliség a menekültek körében, a szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) csütörtöki adatai szerint 141 ezer menekült státuszban lévő munkanélkülit tartanak nyilván, ami 10 ezres emelkedés júniushoz képest.

A regisztrált munkanélküli menekültek száma jelenleg havi tízezres ütemben emelkedik – mondta Detlef Scheele, a BA vezetőségének munkaerőpiaci politikáért felelős tagja az ügynökség nürnbergi tájékoztatóján. Elmondta, hogy nyelvi és integrációs tanfolyamokon 135 ezer menedékkérő vesz részt, további 32 ezret pedig elhelyezkedést segítő tanfolyamokon képeznek. Ez a két csoport nem szerepel a munkanélküli statisztikában – tette hozzá hírportálok beszámolói szerint.

A munkaügyi ügynökség szakértőinek korábbi nyilatkozatai szerint a munkaerőpiacra belépő menekültek a “holnapután munkavállalói”, foglalkoztatottságuk nagyjából 5 év alatt éri el az 50 százalékot, 10 év alatt emelkedik 60 százalékra és 15 év alatt haladja meg a 70 százalékot.

hirado.hu

Feltöltve: 2016.07.29.
Megnézve: 1238

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra